Kölyökkutyákra vett fel előlegeket egy nő, aztán eltűnt
2021. augusztus 29. vasárnap 08:56

A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki kiskutyákat kínált eladásra, azonban az előleg átvételét követően elérhetetlenné vált a vevők számára.
Csalás miatt nyomozott egy 31 éves törökszentmiklósi nő ellen a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Egy szentlőrinci nő tett feljelentést a rendőrségen azért, mert az egyik közösségi oldalon megállapodott az eladóval egy kölyökkutya megvásárlására.
Az előleget 2020. október 2-án átutalta az eladó által megadott bankszámlaszámra, azonban ezt követően az eladó elérhetetlenné vált, és az előleget sem juttatta vissza a sértettnek.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy hasonló jellegű hirdetéssel további hét sértettet ejtett tévedésbe, akik szintén elutalták a foglalót, azonban sem az állatot nem kapták meg, sem az előleget nem kapták vissza.
A rendőrök beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a sértetteknek összesen több mint 200 ezer forint kárt okozott. A nőt kihallgatták gyanúsítottként, tettét anyagi nehézségekkel indokolta.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Orbán Viktor: a kormány döntött,...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Fokozatosan helyreáll a menetrend a...
- Mit érdemel az a pécsi bűnös, aki...
- A mi Mohácsunk - Rajzpályázatot...
- Pénteken nyit a pécsi jégpálya,...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...

