Kívülről szebb, korszerűbb lett a mohácsi Véradó Állomás, odabent maradt a régi szeretetet
2018. április 03. kedd 09:04

Jelentős megtakarítással számolhat a jövőben a kórház a Véradó Állomás működtetését illetően annak a most befejeződött beruházásnak köszönhetően, amely során az épületet hőszigetelték, kicserélték az elavult nyílászárókat, rendbe tették a lapos tetőt, valamint a fűtést is korszerűsítették.
Belül maradt a barátságos légkör, az ott dolgozók - élükön dr. Szilas Judit főorvossal - a rászoruló betegek és a véradók iránti gondoskodó törődése.
A csaknem 20 millió forintos beruházás keretében elkészült munkálatokat, amelyet a fenntartó, az Egészségügyi Ellátó Szervezet finanszírozott, dr. Csizmadia Csaba, a Mohácsi Kórház főigazgató főorvosa vette számba a napokban tartott ünnepélyes átadás alkalmából.
Mint megjegyezte, az intézmény számára fontos szempont a gyógyításra szánt korszerű műszerek, eszközök beszerzésén túl az is, hogy minél optimálisabb legyen a működtetés, továbbá az, hogy az ide érkezőket illő környezet fogadja.
A 70-es évek elején átadott, 380 négyzetméter alapterületű épületben folytatott munka országos összehasonlításban is átlagon felüli úgy az embertársaik gyógyulását önzetlenül segítők létszámát, mint a levett vér mennyiségét tekintve.
A városban és térségében jelenleg mintegy 4000 rendszeres véradót tartanak nyilván, soraikban jó néhányan száznál is többszörös véradással jelentenek stabil bázist nem csupán a megyében, de a régióban is a rászorulóknak.
A megújult Véradó Állomás átadásán jelen volt dr. Hargitai János, a város és térsége országgyűlési képviselője, aki egyébként maga is rendszeres véradó. Az ünnepélyes eseményen azt emelte ki, hogy a Mohácsi Kórház látványos fejlődése az intézmény vezetői ambíciójának, s a biztosított források ésszerű felhasználásának köszönhető.
Forrás: Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Földrengés rázta meg déli...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...