Kisfaludys szeretnél lenni? Gyere, és nézz szét a suliban a gimnázium nyílt napjain
2016. november 07. hétfő 15:58

Ahogy azt már megszokhattuk, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium ebben a tanévben is szervez nyílt napokat, amire a hatodikos illetve nyolcadikos diákokat várják. És persze a szüleik is jöhetnek.
Ahogy a korábbi esztendőkben, úgy minden bizonnyal idén is sok általános iskolás diák látogat majd el a gimnáziumba. A nyílt napok időpontja november 8-10. (kedd-szerda-csütörtök).
Ezeken a napokon az ebédlőben lesz a gyülekező, a vendégeket reggel 7:45-től várják. Az igazgatónő, Nádasdiné Szanyi Judit 8 órától 8:45-ig tart tájékoztatót, majd ezt követően 8:50-től különböző tanórák látogatására lesz lehetőség, így a gimibe készülők testközelből is láthatják, hogyan zajlanak a mindennapok a Kisfaludyba. Azt egyelőre még nem tudni, milyen órákat lehet felkeresni, az erről szóló lista még készül, a reggeli tájékoztatón lehet majd elkérni, belepillantani és dönteni.
A gimnázium a központi felvételire készülőkről se feledkezik meg, november 11-től felkészítő foglalkozásokat szerveznek a nyolcadikosok számára magyar nyelvből és matematikából. A felkészítő órákat - amelyeket a gimnázium tanárai oktatnak - péntekenként tartják 14:30 és 16:00 óra között,
Újdonság, hogy idén egy online nyelvi versenyen is indulhatnak a hetedikesek és a nyolcadikosok német és angol nyelvből. A feladatok októbertől februárig lesznek elérhetők az iskola honlapján (www.mohacsikisfaludy.hu).
A verseny három feladatsorból áll, a sikeres megoldásukhoz a nyelv ismerete mellett tájékozottság, kutatómunka és kreativitás is szükséges. Csatlakozni még lehet, részletes időpontok szintén az iskola honlapján találhatóak.
Dittrich Zsófia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Katona Mária - A mohácsi festőművész,...

