Kisdiákok lepik el a zebrákat szerdán Baranyában
2020. január 07. kedd 18:00

Szerdán tartják a Keve nevű fiúk, férfiak névnapjukat. KEVE program a neve a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon Csongrád megyei minta alapján bevezetett „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!" című programnak is.
A program keretében - melyet pedagógus végez, rendőri kontrollal - interaktívan, egymásra épülő jelleggel zajlik az 1-8. évfolyamokon tanuló diákok részére korosztályukat, életkori sajátosságaikat figyelembe véve a közlekedési-balesetmegelőzési ismeretek átadása.
A 2019-2020-as tanévben 21 általános iskola csatlakozott a tankerületeken keresztül meghirdetett programhoz és az első osztályokban megkezdődött az oktatás.
KEVE-nap alkalmából szeretnénk ráirányítani a járművezetők figyelmét a kijelölt gyalogos átkelőhely szabályos megközelítésére, a gyalogosok figyelmét pedig a szabályos áthaladásra.
Baranya megyében 5 helyszínen, kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél találkozhatnak a közlekedők az átvonuló KEVE-osztályokkal.
Az elsős gyermekek pedagógusukkal minden helyszínen egy időben, délelőtt 10 órakor vonulnak át egy iskolájukhoz közel lévő zebrán.
A közlekedők Pécsett, a Nagy Imre úton, Testvérvárosok Terei Általános Iskola előtti gyalogátkelőhelyen, Komlón, az Alkotmány utcai gyalogátkelőhelyen, Dunaszekcsőn, a Kossuth Lajos utcai gyalogátkelőhelyen, Siklóson a Gyűdi úton és Nagypeterden a Kossuth Lajos utcai zebránál találkozhatnak az átkelő gyermekekkel.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Hétfő éjszaka érkeznek az év...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

