Kimagasló eredményeket értek el mohácsi diákok a Megyei Matematikaversenyen
2018. március 21. szerda 10:34

A közelmúltban hirdették ki A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által rendezett matematikaverseny eredményét. A Kisfaludy Károly Gimnázium diákjai több kategóriában is győzedelmeskedtek, a negyedikesek versenyét pedig pedig a Brodarics Iskola tanulója, Szentmártoni Zsófia nyerte meg.
Az alapítvány idén is megrendezte kétfordulós matematikaversenyét, amelynek az a célja, hogy lehetőség biztosítsanak az iskolák tanulóinak, hogy összemérhessék tudásukat a velük egy megyében tanuló kortársaikkal.
A verseny eredményhirdetését a közelmúltban Pécsett, a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában tartották, ahonnan kimagasló eredményekkel térhettek haza mohácsi diákok.
A 4. osztályosok között a Brodarics Iskola tanulója, Szentmártoni Zsófia (képünkön) lett az első.
A gimnáziumi 7. osztályosok versenyét Hegedűs Gréta, a nyolcadikosokét Zlatics Szonja, a tizedikesekét Rácz Alexandra, a 11.-esekét Árvai Zsombor nyerte meg, ők valamennyien a Kisfaludy Károly Gimnázium Kisfaludy Károly Gimnázium diákjai.
Az általános iskolai kategóriában a nyolcadikosok között Kempf Alex, a Sombereki Általános Iskola és AMI tanulója végzett az élen.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A piacokon razziáznak a NAV baranyai...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi...
- Vette az akadályokat: népi iparművész...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Sombereken, egy családi házban...
- Extrém erős lesz az UV-B-sugárzás...

