Kiderült, mennyiért lehet megvenni az Orfűi Aquaparkot, nyilvános a kikiáltási ár
2020. július 28. kedd 14:30

2016-ban még az év fürdője volt, szerette nagyon sok pécsi, baranyai és helybeli, idén azonban már nem nyitott ki az akvapark Orfűn. A tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). elárverezi, a licit egymilliárd 86 millió 281 ezer forintról indul.
Amint arról hírt adtunk, bár javában tart a strandszezon, a megye egyik legkedveltebb fürdője, az évente több mint százezer látogatót fogadott Orfűi Aquapark nem nyitott ki, sőt, a jövője is bizonytalan.
A tulajdonos, az MNV mindössze állagmegóvási munkálatokat végeztetett, majd bejelentették, hogy nyilvános árverésen próbálják meg értékesíteni az akvaparkot.
A licitálható tételeket a hivatalos EAR felületen (e-arveres.mnv.hu) találják meg az érdeklődők, az értékesítések szabályairól és az ingatlanok részletes adatairól az árverési hirdetményben tájékozódhatnak.
A kikiáltási árat hétfőn hozták nyilvánosságra. A licit egymilliárd 86 millió 281 ezer forintról indul, kettőmillió a licitlépcső.
Licitálni augusztus 6-án reggel nyolctól lehet, egészen tizedikéig, egészen pontosan aznap 21 óráig.
Aki megszeretné nézni, mire költi a százmillióit, arra szerdán lesz másfél órája, a létesítményt délután kettő és fél négy között vehetik szemügyre az érdeklődők.
M. B. - Fotó: MTI(archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A pedagógusokat köszöntötték...
- Újabb elfogások: futószalagon...

