Kezdődik a Halfesztivál, átalakítják a közlekedés rendjét vasárnapig a belvárosban
2017. július 21. péntek 09:02

Amint arról beszámoltunk, szombaton rendezi meg a Mohácsi Német Önkormányzat az I. Duna Menti Halfesztivált. A nagyszabású esemény zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében a belváros érintett utcáiban egyes szakaszokat már pénteken lezárják.
Pénteken reggel hat órától vasárnap reggel nyolc óra között a forgalom elől lezárják a Szentháromság utca Mészáros utcától a Gőzhajó utcáig terjedő részét.
Szombaton szintén reggel hattól vasárnap reggel nyolcig nem lehet behajtani a Szabadság utcába a Szentháromság utcától a Szent János utcáig. A Dunán átkelő, komppal a „városi" oldalra érkezőknek kötelező jelleggel jobbra kell kanyarodniuk, mindezt ideiglenesen kihelyezett közlekedési tábla is mutatni fogja.
„Zsákutca" jelzőtábla kerül a Gőzhajó utca és a Szent János utca kereszteződésébe, az Eötvös utca és a Vörösmarty utca találkozásához, valamint a Kisfaludy és a Szentháromság utca kereszteződésébe is.
A szervező Mohácsi Német Önkormányzat tisztelettel kéri a rendezvény közelében lakók türelmét és megértését az egy-két napos „felfordulásért", az ezzel járó fokozott hangerőért.
Íme a fesztiválprogram:
2017. július 21., péntek 16:00-19:00:
Szent Miklós Vízi- és Taposómalom
- Mitől sváb egy zsák? Bugarszki Norbert, malomgazda bemutatja a Szent Miklós Vízi- és Taposómalom zsákgyűjteményét
- Ivánka Mária: A dunai halászat szókincse Bátán és Dunaszekcsőn
- Patak- és hajómalmok Mohácson
- Mórócz Sándor, helytörténeti kutató előadást tart a város malomtörténetéről, közreműködik a Griff zenekar
2017. július 22., szombat 14:00-17:00
Millenniumi emlékmű
Dunai menti halászcsárdák, neves halfőző mesterek gasztronómiai bemutatója, kóstolási lehetőség a készlet erejéig.
Fővédnök: Benke László, mesterszakács
Szabadság utca, Jókai utca
15:00-17:00 főzőhelyek elfoglalása, tűzifa, tűztálca osztás
17:00 tűzgyújtás
17:00-18:00 főzés
18:00- vacsora
Sétáló utca
13:00-20:00 Az Országos Kishalászati Érdekszövetség halászati bemutatója
13:00-20:00 „Sváb hagyományok utcája" - sváb népművészeti, gasztronómiai értékek felvonultatása
13:00-19:00 gyermekfoglalkoztató, népi játékok, arcfestés, stb.
Jókai utca
10:00-21:00 őstermelői, kézműves, népművészeti vásár
Szentháromság szobor - színpad
10:00-10:30 Bockleder Treter - osztrák tánccsoport flashmob előadása
13:00-14:00 Rádió Lokál zenekar
14:00-14:30 Szuloki Német Nemzetiségi Egyesület énekkara
14:30-15:00 Dunavkinje zenekar és Versendi Kovács József a népművészet mestere
15:00-15:15 Hahner Róbert növendékei
15:15-15:45 Poklade zenekar
15:45-16:30 SZŐKE ANDRÁS HUMORISTA PRODUKCIÓJA
16:30-16:45 Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes - gyermekek
17:00-17:15 megnyitó
17:15-17:30 Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes - felnőttek
17:30-18:00 Wache Margit - szájharmonika
18:00-18:30 Szuloki Német Nemzetiségi Egyesület tánccsoportja
18:30-19:00 Schomberger Dorfmusikanten
19:00-19:30 Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport
19:30-20:00 Gráf Vivien & Kéméndi Tamás
20:00-20:30 Bockleder Treter - tánccsoport Ausztriából
20:30-21:30 KRAINSIX BAND KONCERT
22:00-23:00 VASTAG CSABA KONCERT
23:00-03:00 DIAMANT KAPELLE UTCABÁL
Képünk illusztráció.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...

