Két pályázaton is sikerrel szerepelt a Schneider iskola
2017. július 22. szombat 18:00

A Nemzeti Tehetség Program két pályázatán is támogatást nyert el a Schneider Lajos Művészetoktatási Intézmény a következő tanévre.
A csontsíptól az aranyfuvoláig című pályázatuk 850 000 forint támogatásban részesült. Így a fuvolistáknak egy komplex tehetséggondozó program keretében háromnapos tábort, budapesti tanulmányi kirándulást, fafúvós műhely látogatását, konzervatóriumi óralátogatást, hangszertörténeti, hangszer-karbantartási ismeretek elsajátítását tudják finanszírozni, s a hangszerpark is bővülhet egy fuvolával.
A HANG-SZÍN- JÁTÉK című pályázat révén 1 100 000 forinthoz jut az intézmény. E pályázat segítségével tehetségfejlesztő eszközöket, játékokat vásárolhatnak, amelyek között lesznek érzékelést, vizualitást, kézügyességet, verbális, kommunikációs képességeket fejlesztő, logikai és mozgásfejlesztő játékok, eszközök egyaránt. Így lehetőség nyílik arra, hogy az iskolában optimális környezetet, műhelyt alakíthassanak ki a tanórán kívüli (táborok, játszóházak, zeneovis foglalkozások, szakmai napok;) tehetségsegítő, tehetséggondozó programjaiknak, és a művészetek segítségével, a komplexitásra építve, fejleszthetik a gyermekek érzékelési, logikai, kommunikációs, vizuális és mozgásos képességeit.
Forrás: SLAMI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- Rendhagyó látogatás a mohácsi...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Orbán Viktor: diadalt kell aratni a...

