Karóval esett neki vetélytársának egy hajlékatalan
2020. december 09. szerda 10:37

A Baranya Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja azt a férfit, aki karóval okozott életveszélyes sérülést az ismerősének.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett férfiak hajléktalanok, az idén nyáron több alkalommal volt szóváltás közöttük, mert a vádlott haragudott a sértettre, féltékeny volt, amiért egy nőismerősük a sértettel és nem a vádlottal élt együtt.
2020. júniusában egy délután a sértett és élettársa, egy ismerősükkel gyalogolt Pécs határában, amikor kerékpárral melléjük érkezett az ittas vádlott.
A sértett és a vádlott hangosan kiabálni kezdtek egymással, majd a vádlott az út melletti egyik facsemete mellől kihúzott egy karót a földből, és azzal egy alkalommal, nagy erővel megütötte a sértettet.
Az ütéstől a férfi a földre esett és eszméletét is elveszítette, a vádlott pedig távozott a helyszínről. A bántalmazástól a sértett koponyasérüléseket szenvedett, amik súlyos, közvetett életveszélyes sérülésnek minősülnek.
A szabadlábon lévő vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértés megállapítására alkalmas, aminek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Megváltozik a Mohácsi Kórház...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Több baranyai településen is...

