Jaksics és Fia Bt.: a járdák, utak helyreállítói a Selyemgyár Kulturális Negyed építésében is részt vállaltak

2021. december 08. szerda 13:31

Jaksics és Fia Bt.: a járdák, utak helyreállítói a Selyemgyár Kulturális Negyed építésében is részt vállaltak

A Mohácson végzett számos járda- és útfelújítás mellett idén egy másfél éven át tartó, nagyberuházás keretében vállalt munkát fejeztek be a Jaksity és Fia Bt. munkatársai a Selyemgyár Kulturális Negyedben, valamint az egykori Temaforg területén. 

 

- A külső közművek kiépítésén túl látványosabb munkánk volt a térburkolat készítése mindkét nagyberuházás részeként. A Selyemgyár Kulturális Negyed után az egykori Temaforg gyárépülete helyén mintegy harminc gépjármű parkolására alkalmas terület térkőburkolása mellett a Szent János utca felől három autóbusz számára készült várakozóhely - összegezte az év utolsó hónapjaiban végzett teendőiket Jaksics János, a társaság ügyvezetője.

A tizenkét dolgozót és több alvállalkozót foglalkoztató betéti társaság munkagépei évek óta jól ismertek a városban, szinte nincs is már olyan utca, ahol még nem tűntek fel, hogy járdát építsenek vagy útburkolatot javítsanak.

Az önkormányzat által megrendelt munkák sorában csak idén például tizenkét helyszínen a járdák helyreállításának, vagy újak építésének voltak a kivitelezői.

A gyalogosok közlekedésére szolgáló utat újítottak fel-, illetve építettek a Brodarics Óvodánál, a Radnóti lakótelepen, a Borza-, a Kanizsai Dorottya-, a Kinizsi-, a Kórház-, a József Attila-, a Gőzhajó-, a Baross-, a Halász utcákban, valamint a Bári út egy szakaszán, továbbá akadálymentesített szakaszt alakítottak ki az Ete János utcában. Kijavították az útszegélyt és a víznyelőket a Liszt Ferenc utcában és helyreállították a Kinizsi utcai aknákat.

Útburkolatot javítottak többek között a Szőlőskert- és a Temető utcában, a Táncsics utcai közben, szervizutat építettek a Kodály Zoltán utcában.

A 2002-től családi vállalkozásként működő társaság alvállalkozóként a már említett két nagyberuházáson túl generálkivitelezők megbízásait is teljesíti.

Ilyen volt például a Brodarics iskola tornatermének beruházásánál a mélyépítési munkák és térburkolat készítése, vagy korábban a Duna Aszfalt megbízásából a Munkás utca csapadékvízelvezetési, árokburkolási munkái, illetve a dunai töltéskoronán át épített vízkiemelő, komplett mélyépítési munkáit a Cigány-zátonynál található kőgátnál.

Jaksics Jánost 2017-ben Az Év vállalkozója cím adományozásával ismerte el a Baranya Megyei Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének elnöksége. Az elismerést a vállalkozása területén elért kiemelkedő eredményei és a közélet területén végzett tevékenységéért érdemelte ki.

 

B. M.