Ízelítő értékeinkből: a mohácsi halászlét is megkóstolhatták a vendégek Orfűn
2016. május 31. kedd 11:05

A megyei értéktárban is szereplő mohácsi halászlét is megízlelhették a hétvégén az Orfűn rendezett Kincses Baranya Fesztiválon, ahol a Poklade Zenekar is szórakoztatta a közönséget.
Néhány hónapja már a mohácsi halászlé is szerepel a megyei értéktárban, amelynek apropóján a hétvégén Orfűn rendezett Kincses Baranya Fesztivál résztvevői is megkóstolhatták a városunk határain túl is egyre népszerűbb étket.
- A csapatunk az alkalomra kiegészült Barics Zsolttal, akinek ezúton is köszönjük a sok munkát és a segítségét - mondta M. Bugarszki Norbert, a városvédő egyesület elnöke.
- Ötven liternyi halászlevet készítettünk, amit megkóstolhattak a mohácsi standot meglátogató vendégek. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenkinek nagyon ízlett.
A halászlé íze és illata mellett a mohácsi hangulatról a Poklade Zenekar, valamint a Busóudvar kiállítása gondoskodott.
- Reméljük, sok embernek örömet szereztünk ezen a napon, és azt is, hogy méltó módon sikerült közvetítenünk városunk értékeit. Köszönjük a segítőknek és támogatóinknak a közreműködésüket - tett hozzá M. Bugarszki Norbert.
Képünkön: a mohácsi stand.
EQM - Fotó: kincsesbaranya.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Ilyenek voltak a mindennapok a...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...