Itt a lista: ezeken a baranyai településeken irtják a szúnyogokat a héten
2019. július 22. hétfő 13:18

Ezen a héten Baranyában többek között Mohács és Pécs térségében folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t. Ugyanakkor 2020-tól várhatóan már nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását.
Mukics Dániel közölte, hogy Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken is szükségessé vált a beavatkozás.
Emlékeztetett: az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat.
Számos olyan területen is irtották a vérszívókat, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat - tette hozzá Mukics Dániel.
Megjegyezte, hogy az Európai Unió területén belül előreláthatólag 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását.
Ugyanakkor a katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek - ismertette.
Arról is beszámolt, hogy a települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az OKF honlapján is nyomon követhető, hogy mikor és hol lesz szúnyogirtás.
Baranyában itt és ekkor:
Hétfő:
Bár
Dunaszekcső
Homorúd
Kölked
Mohács
Orfű
Beremend
Bóly
Borjád
Illocska
Kisbudmér
Kisjakabfalva
Magyarbóly
Nagybudmér
Pécs
Töttös
Villány
Villánykövesd
Pócsa
Sásd
Egyházasharaszti
Kásád
Kislippó
Lapáncsa
Old
Nagyharsány
Kistapolca
Márok
Szerda:
Bár
Dunaszekcső
Homorúd
Kölked
Mohács
Orfű
Beremend
Bóly
Borjád
Illocska
Kisbudmér
Kisjakabfalva
Magyarbóly
Nagybudmér
Pécs
Töttös
Villány
Villánykövesd
Pócsa
Sásd
Egyházasharaszti
Kásád
Kislippó
Lapáncsa
Old
Nagyharsány
Kistapolca
Márok
Csütörtök:
Orfű
Pécs
Siklós
Szigetvár
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Mohácson is megjelent a koronavírus -...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Videóhívásban mutogatta a nemi...
- Vette az akadályokat: népi iparművész...
- Szenteste napjától idén is...
- A mentőben segítették világra egy...

