Ismét volt telepítés a Bédán, a horgászok három napig nem mehetnek a vízpartra
2013. szeptember 21. szombat 18:53

Jó okkal várhatják jövő héttől a szerencséjüket a horgászok a II-es és a III-as Bédán: a víz fenntartója, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság több mázsa pontyot és harcsát telepített ide szeptember 20-án pénteken dél körül.
Hangos csobbanással „foglalta el" új életterét az a jó néhány mázsa ponty és harcsa, amely egy tolnai, tógazdasági haltenyésztéssel, halak kis- és nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozás tavaiból érkezett a Mohács alatti vizekbe. Hírportálunk érdeklődésére a nemzeti park Dunai Területi Osztályán elmondták: tavasszal már történt egy telepítés, akkor hasonló mennyiségben ugyanilyen halfajokból került jelentősebb mennyiség e területre.
Megtudtuk: a Béda I-II-III-as vizei adottságaikat tekintve eltérő élőhelyek, ezért időszakonkénti telepítésük is különbözik egymástól az ide kerülő halak fajtái és mennyisége szempontjából. E tevékenységet egyébként az érvényes halászati ütemterv szabályozza. Ilyenkor, hogy a frissen telepített pikkelyesek nyugalomban foglalhassák el új életterüket, pár napos horgászati tilalmat szoktak életbe léptetni.
Így van ez most is: a korlátozás 72 órára szól, s szeptember 20-án péntek reggel 6.00 órától szeptember 23-án hétfőn reggel 6.00 óráig érvényes a Béda II-es és III-as szakaszára. Ezen időtartam alatt teljes körű a horgászati tilalom, vagyis nem csak a telepített halakra, pontyra és harcsára, hanem semmilyen fajra sem szabad horgászni. Az I-esen ugyanakkor szabadon bevethetők a horgok és repülhetnek a villantók, műcsalik is, hiszen ezt a részt halrács választja el az előbbi víztestektől. Most, ősszel sor kerül még egy telepítésre errefelé, ennek pontos idejéről még nem határozott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

