Ismét találkozóra hívja a fiatal felnőtteket a megyéspüspök

2026. január 16. péntek 08:50

Ismét találkozóra hívja a fiatal felnőtteket a megyéspüspök

A főpásztor által tavaly meghirdetett Fiatal felnőttek Fóruma a novemberi nyitó találkozót követően január 22-én Pécsen és 29-én Szekszárdon várja a 25-45 éves, családot még nem alapított fiatal felnőtteket.

 

A Pécsi Egyházmegye két nagyvárosában 3-3 alkalommal megrendezésre kerülő fórummal a pécsi megyéspüspök célja, hogy hitkeresésben, életközösség- és egyházi közösség keresésében segítse a résztvevőket.

A Fiatal Felnőttek Fóruma a tenni akarásról szól: Istenért, Egyházért, önmagukért. De szól azokról a fiatal felnőttekről is, akik nem adják fel az álmaikat. Akik szeretnének teljesebb életet élni, őszintén beszélni arról, hogy hol tartanak most az életükben - hirdette a sorozat előzetese.

 

Felföldi László püspök az első két találkozót követően elmondta, a Katolikus Egyháznak nagyon felszínes a kapcsolata a fiatal felnőtt korosztállyal, ezért kell őket közvetlen módon megszólítani és alkalmat teremteni a személyes találkozásra és beszélgetésekre.

„Akiknek jelenleg is van, vagy korábban volt valamilyen kapcsolódása az Egyházhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a párbeszéd lehetőségét" - osztotta meg élményeit Felföldi László püspök, aki azt tapasztalta, hogy a résztvevőket rendkívüli nyitottság jellemezte, nagyon sok ötletük és hasznos gondolatuk volt, ezért is bizakodó a folytatást illetően.


A Fiatal Felnőttek Fórumának következő időpontjai és helyszínei:

Pécs, Magtár Látogatóközpont (Pécs, Dóm tér 6.)

2026. január 22. 19.00-21.00 óra

2026. március 12. 19.00-21.00 óra

SZEKSZÁRD, Kolping Iskola (Szekszárd, Pázmány tér 4.)

2026. január 29. 19.00-21.00 óra

2026. március 19. 19.00-21.00 óra

Forrás: Pécsi Egyházmegye