Ismét felszállt a füst: idén is megtelt a Táncsics Mihály utca a Babfőző Fesztiválon
2017. augusztus 06. vasárnap 16:25

A kánikula ellenére idén is remek hangulatban telt Mohácson a sokacok hagyományos babfőző fesztiválja. A huszonnegyedik alkalommal megrendezett eseményen több száz agyagedényben főtt a bab. A rendezvényre rengeteg helybeli volt kíváncsi, de sokan érkeztek más településekről is.
A Táncsics Mihály utca nem sokkal délután kettő után, a tűzgyújtást követően hamar füstbe borult, megkezdődött a főzés, és ezzel a fesztivál is.
Azok a látogatók, akik nem főztek helyben, már délután négy órától a Sokackör udvarán, kedvező áron megízlelhették a helyben elkészített ételt, az asztaltársaságok viszont csak 18 óra körül végeztek a főzéssel. Addigra az asztalok megteltek tányérral, s már kezdődött is a lakoma.
A szervezők gondoltak arra is, hogy hogyan hűtsék a népet, illetve hogyan próbálják élvezhetőbbé tenni a napot, ezért több helyen is találkozhattunk permetkapuval, amihez nagy nehezen lehetett csak hozzáférni, hiszen mindig tolongás volt alatta.
A gyermekek sem unatkoztak, rájuk, amíg a szülők főztek, légvár és mindenféle játék várt.
A nagy meleg miatt (is) fogyott a sör, a bor, a pálinka, s a hangulat a 21 órakor kezdődő bálban hágott a tetőfokára, akkor már nem egy könnyen lehetett eljutni az utca egyik végéből a másikba, hiszen rengetegen kilátogattak az eseményre, s a Juice zenekarnak köszönhetően sokan táncra is perdültek.
Hajnali egy órakor azonban történt egy kis „baleset", ugyanis egy kábelt elvágott egy kapu, ami aztán leverte a biztosítékot, ezért a zene is elhallgatott. Egy szakembernek hála - aki még ilyen későn is a helyzet magaslatán állt - pár perc alatt megoldódott a probléma, majd mehetett is tovább a mulatozás egészen reggelig.
Dittrich Zsófia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- A Kúria is elutasította Csorbai...
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...

