Igazi lúzer: betört a vásárcsarnokba, a helyszínen hagyta az iratait
2022. március 23. szerda 12:35

A rendőrök pár órán belül elfogták, majd kihallgatták azt a fiatalembert, aki betört a siklósi vásárcsarnokba.
A siklósi nyomozók kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves egyházasharaszti férfit.
A megalapozott gyanú szerint a férfi március 21-én 22 óra 30 perc és március 22-én 2 óra között befeszítette a siklósi vásárcsarnok ajtaját, majd bement az épületbe, ahol az egyik ruhaüzlet ajtajáról letépte a redőnyt, és onnan eltulajdonított egy sportcipőt.
Ezután a csarnokban lévő fogasról ellopott egy kabátot, majd a húsboltba is megpróbált betörni, ugyanis az üzlet oldalán lévő redőnyt letépte, a mögötte lévő üveggyapotot pedig kiszaggatta, azonban a helyiségbe nem jutott be.
A férfi az egyik zöldségeskocsit is átkutatta, a rajta lévő ládákat szétdobálta, az egyiket össze is törte.
A rendőrök hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt, ugyanis a helyszínen otthagyta a mobiltelefonját és az iratait is.
Ezután a lakásáról előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásán beismerte tettét. Az eltulajdonított cipőt és kabátot megtalálták nála, majd lefoglalták azokat.
Ellene lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

