Idén is rendez ponthúzó partit a PTE, csak éppen merőben másképp a megszokottnál
2020. július 22. szerda 16:13

A felvételi ponthatárok kihirdetését hagyományosan a Széchenyi téren szokták ünnepelni, azonban a járványhelyzetre tekintettel idén ez a megszokott formájában nem lehetséges. Nem maradunk azonban zene nélkül, hisz online bulit szervez a PTE, melyet a facebookon keresztül lehet majd követni.
A PTE Ponthúzó party július 23-án 19:30-kor kezdődik. Ekkorra már várhatóan nagy lesz az izgalom, hiszen a köszöntő után, este 8 órától várják a diákok az sms-ben érkező értesítést a felvételi eredményről.
Emellett a felvi.hu oldalon is látható lesz az adott szakon meghatározott, felvételhez szükséges minimum ponthatár, az e-felvételi rendszerbe belépve pedig a jelentkezők megtekinthetik a saját felvételi eredményüket.
Mindehhez a zenei aláfestést a Halott Pénz zenekarból ismert DJ Venom fogja szolgáltatni, hogy az öröm még boldogabb legyen, a bánat pedig kevésbé fájjon. Azoknak sem kell búsulniuk, akiket nem vettek fel az Egyetemre, ugyanis a pótfelvételi eljárásban még bekerülhetnek.
A program:
19:30-tól warm-up zene, „gyülekező"
19:55 felvételiző diákok köszöntése
20:00-tól MINDEN KIDERÜL - sms-ben értesítés érkezik a felvételi eredményről
21:00-ig buli DJ Venommal
Képünk archív felvétel.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Már a Föld felé tartanak az év...

