Idén is kinyitják Baranyában a szertárak kapuit a tűzoltók gyermeknapon

2026. május 21. csütörtök 08:43

Idén is kinyitják Baranyában a szertárak kapuit a tűzoltók gyermeknapon

Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, azaz holnap. A korábbi évek hagyományait követve idén is 153 hivatásos és 329 önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltóság és múzeum várja azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.

 

 

Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk" rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek egy napra betekinthessenek a laktanyák mindennapjaiba.

A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. A fővárosi laktanyákban fellép a Katasztrófavédelem Központi Zenekara. Az egész napos program során lesz filmvetítés, interaktív kérdőív, és a tűzoltói hivatást bemutató előadás. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések, a kicsik a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.

A 150 hivatásos laktanya, a 47 önkormányzati tűzoltóság és a 216 önkéntes tűzoltó egyesület mellett a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.

 

 

Baranya vármegyében az alábbi helyszíneken várják az érdeklődőket:

Baranya vármegyében ezek a laktanyák látogathatók: 

Mohácsi HTP7700 Mohács, Liszt Ferenc utca 28.
Véméndi KvŐ7726 Véménd, Szabadság tér 11.
Komlói HTP7300 Komló, Berek utca 12.
Sásdi KvŐ7370 Sásd, Dr. Guzsal Ernő u. 3.
Pécsi HTP7630 Pécs, Engel János József utca 1.
Pécsi HTP7623 Pécs, Tüzér u. 30.
Siklósi HTP7800 Siklós, Gyüdi út 24.
Villányi KvŐ7773 Villány, Ady Endre fasor 913/3. hrsz.
Szigetvári HTP7900 Szigetvár, József Attila utca 87.
Sellyei KvŐ7960 Sellye, Dráva utca 23.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is csatlakoznak az önkéntesek. Velük itt találkozhatnak:

Majs ÖTE7783 Majs, Táncsics Mihály utca 378.
Palkonya-Újpetre ÖTE7771 Palkonya, Fő utca 73/1.
Pogány ÖTE 7666 Pogány, Széchenyi u. 11.
Szabadszentkirály ÖTE7951 Szabadszentkirály, Petőfi Sándor utca 68.
  
  
  
  
  
  
  
  
 

 

Forrás: Katasztrófavédelem