Húszmillió forint jut idén az intézmények, tizenötmillió a mohácsi utak felújítására
2016. június 28. kedd 15:58

A tavalyihoz hasonló összeget hagyott jóvá a képviselő-testület a város intézményeinek felújítására, valamint útjavításokra. A munka dandárja a nyári hónapokban következik.
Többek között az óvodákban, a bölcsődében és a könyvtárban szükségessé vált munkálatokat végezhetik el a szakemberek abból a húszmillió forintos keretből, amit az intézmények felújítására különített el a képviselő-testület.
A már zajló, illetve hamarosan megkezdődő munkák részeként a bölcsődében felújítják egyebek mellett a parkettát, kicserélik a csoportszobában a lambériát. A Brodarics óvodában a tornaszoba és az északi szárnyban a vizesblokk rekonstrukciójára kerül sor, a Rókusban az udvari terasz burkolása lesz a feladat. Az Ifjúsági Centrumban a sportpálya kerítését újítják fel, a könyvtárban pedig kijavítják a homlokzatot.
Az utak, járdák vonatkozásában tizenötmillió forint áll rendelkezésre. A keretből városszerte több mint tíz helyen végeznek kisebb-nagyobb beavatkozásokat.
A Vörösmarty utcában például járdát javítanak, a Brodarics iskola folytatják az összekötő járda építését, a Táncsics Mihály és a Bartók Béla utcák találkozásánál pedig megoldják a csapadékvíz elvezetését. A Park utcában zúzalékos parkolót alakítanak ki, a téglagyári gödörnél található garázssornál szintén víznyelőket építenek be, a Jenyei-völgyi úton a hidat teszik rendbe.
A szóban forgó munkák egy részéhez már hozzáfogtak, többségük pedig a nyári hónapok során be is fejeződik.
Képünk illusztráció.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Szavazás! Százharminc éves az MTE...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...

