Horgászok ezreit ellenőrizték a Duna mohácsi szakaszán, s csak 33-at kaptak szabálytalanságon
2017. június 13. kedd 08:52

Úgy tűnik, szinte maradéktalanul betartják az előírásokat a mohácsi horgászok, illetve a mohácsi Duna-szakaszra máshonnan érkező pecások. A vízi rendészek több ezer ellenőrzést végeztek tavaly, ezek során alig találtak szabálytalanságot.
A vízi rendészeti őrs parancsnoka, Szabó György a mohácsi képviselő-testület számára készített, a közelmúltban ismertetett beszámolójából kiderült, hogy illetékességi területükön a bűncselekmények száma jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.
2010-hez képest tavaly 66 százalékkal kevesebb bűnesetet regisztráltak. A hajósok esetében több mint ezer alkalommal intézkedtek, de a jogsértések felében elengedőnek látták, ha csak figyelmeztetik az érintetteket.
- A szolgáltató, segítő rendőrséget képviseljük mi is, nem célunk a büntetések mindenáron való kiszabása - fogalmazott Szabó György az ülésen.
Hozzátette, a horgászok esetében rendkívül kedvezőek a tapasztalataik. Tavaly több ezer pecást ellenőriztek, s közülük mindössze harmincháromnál találtak valamilyen szabálytalanságot. Mindez azt jelenti, hogy a mohácsi- és az erre a Duna-szakaszra látogató vendég horgászok egyaránt nagyon jogkövetőek.
A korábbi esztendőkben a rendőrségi beszámolókban többször is kitértek a halászokra, tavaly óta azonban a mesterség gyakorlása a Dunán is tilos, orvhalászatra - legalább is a rendőrség előtt ismertté váltra - pedig nem volt példa.
A mohácsi horgászok szerint egyébként a halászat betiltása óta több halat fognak ki.
- A korábbiakhoz képest sokkal változatosabb a fogott halak összetétele, a mennyiség pedig nőtt. A jelentős változásokhoz azonban idő kell, a halászok ugyanis az utolsó évben szinte mindent kiszedtek a Dunából, amit csak lehetett. Majdnem üresen kaptuk vissza a természetes vizeket - fogalmazott lapunknak adott korábbi nyilatkozatában Gratzner József, a Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesületének elnöke.
A pecások száma a kedvező változások ellenére egyelőre mindazonáltal nem változott, mintegy háromezren hódolnak ennek a szép hobbinak a városban.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: MHDE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

