Hollandiában kapcsolták le a pécsi csúcsbűnözőt, droggal, hamis pénzzel üzletelt - Videó!
2020. július 01. szerda 08:46

Több mint egy évig bujkált, mielőtt Hollandiában elfogták. A férfi társaival korábban 150 millió forint értékű droggal és 56 millió forint értékű hamis 500 euróssal üzletelt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (NBEFO) pécsi osztálya folytatott eljárást S. Cs. magyar állampolgár ellen, amelynek iratait a nyomozás befejezése után vádemelési javaslattal küldtek meg 2017. június 2-án az illetékes ügyészségnek.
A bírósági szakban lévő eljárás során a férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, azonban 2019. február 17-én a testén elhelyezett nyomkövető eszközt eltávolította, majd ismeretlen helyre menekült. Szökése alatt a bíróság 12,5 év fegyházbüntetésre ítélte; ellene hat elfogatóparancs volt érvényben.
A KR NNI NBEFO pécsi osztálya által folytatott körözési eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi feltehetőleg Hollandiában bujkál.
A KR NNI Célkörözési Alosztály közreműködésével a holland hatóság célkörözési egysége beazonosította a tartózkodási helyét, majd 2020. június 26-án elfogta őt. A férfi ekkor hamis osztrák iratokkal próbálta meg igazolni magát.
A magyar hatóságoknak történő átadásáról a holland bíróság fog dönteni.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...

