Hídpályázat: három jelentkezővel tovább tárgyalnak
2015. január 13. kedd 06:51

Öten jelentkeztek a Mohácsra tervezett Duna-híd felállítását előkészítő megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, közülük hárommal tovább tárgyalnak a szakértők.
Szekó József, Mohács polgármestere szerint a még tisztázásra váró kérdésekre adott válaszok függvényében várhatóan néhány héten belül eldől, melyik cég nyerheti el a megbízást.
Amint arról beszámoltunk, a kormány még egy 2013 kelt határozatában úgy foglalt állást, egyetért azzal, hogy megvalósíthatósági tanulmány készüljön az új Duna-híd létesítéséről a város térségében úgy, hogy az elbontásra váró budapesti Deák Ferenc híd (nem hivatalosan az M0-s autóút Déli Duna-híd) bal pályáját Mohácsnál építsék fel újra.
Ugyancsak rögzítette azt is a határozat, hogy a dokumentáció elkészítéséhez százmillió forintot előirányoznak
A megbízást elnyerő cég feladata a megvalósíthatósági tanulmány készítése, ami előzetes vizsgálati dokumentációt és környezeti hatástanulmányt, előzetes természetvédelmi hatásbecslést, és költséghaszon-elemzést is tartalmaz.
Képünkön: a mohácsi híd látványterve (Forrás: önkormányzat).
B. E.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Autós retró majálisra várják a...
- Akik elmaradtak Mohácson a távhővel,...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- 187-re ugrott a beazonosított...
- Immár jogerős az országgyűlési...

