Hétfővel feloldották a megyében a vadászati tilalmat
2013. június 24. hétfő 19:45
A Baranya Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága közleménye:
Az Igazgatóság a Duna folyó Baranya megyei szakasza, illetve a kapcsolódó jelentősebb befolyó vizek árterei mentén érintett vadászterületek vadászatra jogosultjait érintően a levonuló árhullám és a várhatóan magas vízállás miatt az árterekről a szomszédos területekre kiszoruló vadállomány védelme, valamint az árvízvédelmi munkákban résztvevők nagy számára és azok biztonságos mozgására tekintettel a BAH/1012-2/2013. számon kelt határozattal vadászai tilalmat rendelt el.
Mivel az árhullám elvonult, a vízmérce szerint a Duna vízszintje nem éri el a 700 cm-t (I. fokú készültségi szint), az árterületek fokozatosan szárazra kerülnek, melyen folytatódhat/megkezdődhet az elhullott vadtestek, tetemek összegyűjtése, a vadállományban okozott árvízi károk pontos felmérése. Fontos a szárazra került ártéri területre visszaváltó, eddig nem látott beteg, gyenge kondíciójú egyedek kezelése, súlyosabb esetben a fertőzések elkerülése érdekében kilövése.
Az árral érintett területeken a visszatérő vadállomány védelme, a vadászok állományszabályozási kötelezettségeinek teljesítése, az ár miatt feldúsult vadállomány okozta vadkár-elhárítási kötelezettség teljesítése az ártéri és a mentett oldali területeken, a normál vadgazdálkodási tevékenység folytatása megkívánja a korlátozások nélküli vadászatot. Mindezekre tekintettel az Igazgatóság a fenti hatósági határozatában előírt vadászati tilalmat, a BAH/1012/65/2013 számú döntésével feloldja, és a hozzá kapcsolódó kíméleti területet 2013. június 24-től megszünteti.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Várhatóan csökken a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...

