Határátkelő nyílik Sároknál, az M6-os autópályáról is egyeztetett Szijjártó a horvátokkal

2020. április 24. péntek 11:26

Határátkelő nyílik Sároknál, az M6-os autópályáról is egyeztetett Szijjártó a horvátokkal

A hét szomszédos ország közül egyedül Horvátországgal tudjuk valamennyi határátkelőnket nyitva tartani az ingázóknak, de a későbbiekben új átkelők megnyitására is készülünk - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőn horvát kollégájával tartott tárgyalását követően. 

 

 

Szijjártó Péter a Gordan Grlic Radmannal tartott megbeszéléseiről szólva megemlítette: még március végén egyeztek meg arról, hogy a határsáv 30 kilométeres körzetében élők munkavégzés miatt átléphetik az országhatárt.

A koronavírus-járvány után új határátkelőhelyeket is szeretnének nyitni, így 2023-ig elkészül a magyar-horvát határig az M6-os autópálya, továbbá Zákánynál és Sároknál már előkészítik egy-egy új átkelő infrastruktúráját.

(A trianoni gyalázat eredményeképp számos településrészt elválasztottak az országcsonkítók úgy, hogy egyszerűen közöttük húzták meg a határt. Így akár az is előfordulhatott, s elő is fordult, hogy az egyik utca Magyarországé maradt, a másik pedig egyik napról a másikra egy idegen államhoz került.

Ugyanaz megtörtént az egymással szoros gazdasági és egyéb kapcsolatban lévő, szomszédos falvakkal is. A közöttük való átjárás aztán évtizedekig szinte lehetetlenné vált, de sok esetben még ma is körülményes.

Erről a sárokiak is sokat tudnának mesélni. A Mohács közelében található, hatámenti község és a drávaszögi Főherceglak között mindössze másfél-két kilométer a távolság, de a két szomszédos helység lakosainak 35-40 kilométert kell autózniuk, ha kapcsolataikat ápolni akarják - mivel közéjük állt az országhatár.)

 

A miniszter azt mondta: a két ország kölcsönösen segítette egymást a világjárvány miatt külföldön rekedt állampolgárok hazatérésében, Magyarország 16 horvát, Horvátország pedig 64 magyar hazajutásában nyújtott segítséget. Magyarország a horvátok egészségügyi védekezéséhez 100 ezer maszkot és 5 ezer védőruhát adományozott, illetve segítette az eszéki kórház felkészülését a védekezésre.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: kölcsönösen érdekeltek egymás sikerében, az egészségügyi védekezésben és a gazdaság újraindítása miatt is, hiszen a legnagyobb magyar vállalatok Horvátországban is fontos gazdasági szerepet játszanak. A legnagyobb magyar vállalat, a Mol éppen nemrég döntött arról, hogy a rekordösszegnek számító 183 milliárd forintért modernizálja az egyik horvát olajfinomítót, az OTP pedig Magyarország legnagyobb bankjaként immáron a negyedik legnagyobb piaci részesedésű bankká vált Horvátországban.

Tavaly, a két ország közötti kereskedelmi forgalom, rekordot döntve, meghaladta a 2,6 milliárd eurót. Ahhoz, hogy a magyar és horvát vállalatok közötti kapcsolatokat a világjárvány utáni időszakban is zökkenőmentessé tehessék, a magyar Eximbank 180 millió eurós hitelkeretet nyitott a két ország vállalati együttműködésének finanszírozására - sorolta a külügyi tárca vezetője.

Kiemelte azt is, hogy a kisebbségek esetében példás az együttműködés, a határon túl élő magyarok továbbra is számíthatnak az anyaországra. A drávaszögi gazdaságfejlesztési program keretében eddig már 3 milliárd forintot meghaladó beruházás valósult meg, ezt a programot a jövőben is szeretnék folytatni.

Szijjártó Péter jelezte: jelenleg Horvátország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet talán a legtöbb kihívással teli időszakban vett át. Az EU előtt álló sok dilemmát illetően - mint mondta - "egy követ fújunk", hasonlóan gondolkodnak a nyugat-balkáni bővítés fontosságáról, az illegális migrációval szembeni fellépés folytatásáról és a kohéziós források szintjének fenntartásáról is.

Kiemelte, hogy Horvátország "a nemzetközi liberális mainstream nyomása dacára sem állt be abba a kórusba, amely az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan támadja és megbélyegzi Magyarországot". Úgy fogalmazott: a nyomásnak nehéz ellenállni, mert akik megteszik, szintén támadások céltábláivá válnak, de Horvátországtól az elmúlt hetekben "komoly szolidaritást tapasztaltunk, nem állt bele Magyarország minden ok nélküli hazug támadásába".

Gordan Grlic Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszter felidézte a két ország több évszázadra visszatekintő barátságát és az elmúlt évtizedekben Magyarország kiállását Horvátország mellett a függetlenné válása vagy az európai uniós csatlakozása ügyében. Megköszönte a mostani járvány leküzdése és a néhány héttel ezelőtti zágrábi földrengéssel kapcsolatban nyújtott magyar támogatást is.

Említést tett arról, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott határátlépési könnyítések mintegy 100 embert érintenek Letenye térségében. Nagyon fontos, hogy a muraközi borászok meg tudják művelni magyarországi szőlőiket, földjeiket, a Horvátországban dolgozó magyarok pedig elláthassák a munkájukat, mindez ráadásul az EU-n belül is mutatja, hogy a határaink nyitottak - mondta Gordan Grlic Radman.

A horvát külügyi tárca irányítója - aki 2017-ig országa budapesti nagykövete volt - a példás kisebbségi kapcsolatokról is szót ejtett, emlékeztetve arra, hogy a Magyarországon élő mintegy 50 ezer horvát és a Horvátországban élő magyar kisebbség teljes mértékben azonos jogokat élvez.

Gordan Grlic Radman zárásként arról is beszélt, hogy április 27-én az európai uniós turisztikai miniszterek videokonferenciát tartanak a közelgő turisztikai szezon intézkedéseiről. "Meglátjuk mi lesz a megoldás a közös európai politika keretében - figyelembe véve a járványügyi helyzetet - (.), de úgy gondoljuk, hogy az életnek győznie kell és győzni is fog" - mondta.

Képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Gordan Grlic Radman Horvátország kül- és Európa-ügyi minisztere (b) megbeszélésüket követően a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőnél 2020. április 24-én.

 

MTI - Fotó: MTI/Varga György