Hároméves kortól várja a táncot kedvelőket Mohácson a Zora
2013. szeptember 19. csütörtök 09:24

Tagtoborzót hirdetett a Zora Táncegyüttes szeptember 20-én, pénteken 18,30 órai kezdéssel a Széchenyi Ifjúsági Centrumba.
Darazsacz István, az együttes vezetője tájékoztatása szerint a kiscsoportba, a kezdők soraiba, valamint a táncházas csoportba várja a táncot kedvelőket. A kiscsoportba három évestől nyolc évesig fogadja a jelentkezőket. A nyolcadik életévüket betöltött fiatalok a kezdők csoportjában kezdik a táncok tanulását, ami átlag két évet vesz igénybe, s ezt követően lehetnek fellépők, bár a tehetségesek előbb is számíthatnak rá, hogy a Zorával színpadon mutatkozhatnak be.
Darazsacz István közel másfél évtizede szervezi havi rendszerességgel a táncházakat Mohácson. Pár éve táncházi csoport részére is tart próbákat, ahova korhatár nélkül fogadja mindazok jelentkezését, akik nem csak szeretik a délszláv zenét, hanem a táncaikat is meg akarják tanulni. A jelenlegi táncházas csoportnak 10 éves a legfiatalabb, és 50 év feletti a legidősebb tagja. Nekik heti egyszeri alkalommal a kétórás próba jelent rendszeres elfoglaltságot, és nem feltétel, hogy színpadon szerepeljenek.
Képünk: archív felvétel, a Zora 25 éves jubileumi estjén fellépett kiscsoportosokról.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Mohácson hadat üzennek a...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Három éve csukták be a kiskaput a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Robogóval esett el egy férfi...
- Felnőtt háziorvosi ügyelet Mohácson
- Futballünnepre készülnek szombaton...