Három baranyai balesetnél is szükség volt a tűzoltókra
2021. február 04. csütörtök 18:30

Szerdán összesen négy olyan eset volt a megyében, amelynél a tűzoltóknak műszaki mentés kellett végrehajtaniuk, ebből három közlekedési baleset miatt. Mindhárom eset a pécsi hivatásos tűzoltók működési területén történt.
Szerdán délelőtt, Pécsen, a Szigeti úton egy személygépkocsi az út melletti fém lámpaoszlopnak ütközött. Az autóban csak a járművezető utazott, akit a tűzoltók kiérkezéséig a mentőszolgálat szakemberei kiemeltek. A sérültet megvizsgálták, ellátták, majd kórházba szállították. A tűzoltó egység gépjárművet átvizsgálta és áramtalanította.
A déli órákban, Pécs külvárosi részén, a vasasi elágazóban (6. sz. főút) két személygépkocsi frontálisan ütközött, aminek következtében az egyik letért az úttestről és egy szántóföldre hajtott.
A pécsi hivatásos tűzoltók három egységgel érkeztek a helyszínre és egy sugár fedezete mellett - a gépkocsik áramtalanítása után - mindkét autóból a gépjárművezetőket feszítő-vágó berendezés segítségével kiemelték.
A sérülteket a mentőszolgálat szakemberei megvizsgálták, ellátták, majd kórházba szállították. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség terelte el a forgalmat.
Délután a Szentlőrinci úton ráfutásos baleset történt, ahol három személyautó volt érintett. Az eset során egy személy sérült. A tűzoltók a helyszínt biztosították és az egyik járművet áramtalanították.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Baranyában dőlt meg az országos...

