Harminchárom éve misézett II. János Pál pápa tízezrek előtt Pogányban
2024. augusztus 11. vasárnap 10:58
Hatalmas biztonsági előkészületek után tartott szentmisét Pécs határában, a pogányi repülőtéren II. János Pál szentatya. Az „utazó pápaként" is emlékezetes katolikus egyházfő magyarországi látogatása során, 1991. augusztus 17-én fordult meg Baranyában.
Óriási volt az érdeklődés, tizenhat külföldi püspök tartózkodott a helyszínen, más díszvendégek is ott ültek az első sorokban. Egyes becslések szerint akár 60 000 ember is lehetett az eseményen. De hivatalos adat nem létezik, mert szabadtéri rendezvényről volt szó, azon bárki megjelenhetett.
Természetesen az augusztus 18-án, vasárnap megjelent Dunántúli Napló is nagy terjedelemben számolt be a fontos történésről. A korabeli írásaiból merítve idézhetjük fel a jelentős vallási összejövetel részleteit.
A tervezettnél némileg korábban, 9 óra 21 perckor szállt le a pogányi repülőtéren az a helikopter, amin II. János Pál érkezett meg híveihez. Nem csupán az anyaországból érkeztek zarándokok, de a határon túlról, osztrák, horvát, szlovén keresztények is ott voltak a sorok között. A Magyar Katolikus Püspöki Kör tagjainak többsége szintén része lehetett a küldöttségnek, Németországból, Ausztriából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Romániából ugyanúgy megjelentek vallási vezetők.
A látogatók összetétele arról tanúskodott, a Vatikánban is megadták a dolog rangját. Hiszen megjelent Pogányban Angelo Sodano bíboros, államtitkár, Giovanni Battista Re államtitkár-helyettes, Dino Manduzzi püspök, Angelo Acerbi pápai nuncius, Stanislaw Dziwisz személyi titkár, valamint Piero Marini, a liturgikus szereplések mestere.
Kehely volt az ajándéka
Természetesen a pápa nem érkezhetett üres kézzel a bazilika meglátogatása alkalmából. A székesegyház káplánja, Bíró László egy aranyozott kelyhet vehetett át emlékül tőle. A gyönyörű, négytornyú templom az áldás eredményeként jogosult a basilica minor rang használatára.
Hamarosan a „pápamobil" névre hallgató autó is szerephez jutott. Abba beszállva a Vatikán első embere körbejárta a tömeget, integetve, egyben áldást is osztva a tisztelők táborában. Majd, szinte pontban 10 órakor kezdetét vette szentmise.
A szertartás 11 óra 45 percig tartott.
Azt követően a pápa ismét helikopterre szállt, majd a pécsi püspöki palotába megérkezve elköltötte ebédjét. A pápát szállító forgószárnyú gépmadár Pécsett, a Tüzér utcai sportpályán szállt le. Ma ott egy gyorsétterem, meg egy bevásárlóközpont üzemel. A városon belüli közlekedést egy páncélozott Mercedes személygépkocsival oldották meg.
Az ebéd után a pápa megtekintette a bazilikát, azt meg is szentelte. Délután a lengyel nép nagy fia Budapestre repült. Ezzel rövid baranyai programja be is fejeződött. Összesen, valamivel több, mint 6 órán keresztül tartózkodott nálunk.
Amerre a vatikáni küldöttség elhaladt, mindenütt rengetegen álltak az utak, utcák mentén. Mindenki szerette volna legalább egy-két pillanatig látni őszentségét, aki Karol Józef Wojtyla néven született 1920-ban, majd 2005-ben hunyt el.
Pucz Péter - Fotó: MTI/Szebellédy Géza
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Fának hajtott egy teherautó Majs és...
- Több száz programmal várják a...
- Hűvös, borongós éj után egy kis...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Valószínűleg csak az ünnepek után...
- Arany diplomát és kupát vehetett át...
- Kitüntették helytállásáért az...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Húsz forinttal csökkent a benzin...