Harminc millát sikkasztott el egy pécsi valutaváltóból
2020. január 12. vasárnap 12:07

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki milliókat sikkasztott egy pécsi valutaváltóból.
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi férfi ellen, aki több mint 30 millió forintot sikkasztott egy pécsi valutaváltóból. A férfi pénztárosként dolgozott a valutaváltóban, ahonnan 2019. március 13-án 20 óra és március 14-én 9 óra 30 perc között magával vitte az ott lévő pénzt, és ismeretlen helyre távozott.
Ezután több mint fél évig bujkált a hatóságok elől, majd 2019. október 5-én este bement a Pécsi Rendőrkapitányságra, és feladta magát.
Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a több mint 30 millió forintot elköltötte. Őrizetbe vételét követően a nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság október 8-án elrendelt.
A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Hétfő éjszaka érkeznek az év...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

