Hajóval érkezett Mohácsra a forradalom híre - pénteken és szombaton emlékezik a város 1848-ra
2025. március 14. péntek 08:59

Mohácson pénteken és szombaton tartják a '48-as forradalomra és szabadságharca emlékező ünnepségeket. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre.
Mohácson csütörtökön tizenegy órakor koszorúzást tartanak a Petőfi-domborműnél,
a bíróság épületénél.
Délután öt órára a megemlékező közönséget a Kossuth Teátrumba várják, ahol az ünnepi beszédet követően a Park Utcai Katolikus Általános Iskola diákjai mutatják be műsorukat.
A megemlékezésen közreműködik a Mohács-Palotabozsok-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar.
Fél hétkor kezdődik a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm premier vetítése. (Ez utóbbi belépődíjas!)
A megemlékezések szombaton koszorúzással egybekötött főhajtással délelőtt fél tíztől a református temetőben lévő, ’48-as honvédekre és honvédtisztekre emlékező kopjafánál folytatódnak, a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület és a 1604. sz. II. Lajos cserkészcsapat szervezésében.
Az eseményen a cserkészek rövid megemlékező műsort tartanak.
Mohács egyébként több szempontból is fontos színhelye volt a forradalomnak. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre, egy komáromi kereskedő hozta hajón a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
A Dunánál tartott népgyűlésen Hatos Gusztáv, a város főjegyzője szónokolt. A kincstári sóházról leszedték a kétfejű sasos császári címert, és a fekete-sárga színeket magyar nemzetire festették át.
Mohácson Pécs mellett elsőként hoztak létre 1848-ban nemzetőrségi alakulatot, s ugyancsak úttörő módon Baranyában Mohácson és Pécsett tartottak először szabad önkormányzati és tanácsi választásokat az 1848. évi törvények szerint.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 36 éves pécsi férfi -...
- Csodás, napsütéses napunk lesz...
- NAV: már elérhetők az adóbevallási...
- Kijárat a tengerre: hamarosan nyit a...
- Autószerelő-műhelyben ütött ki...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- A mohácsi Radnóti iskolában...
- Videóüzenetben fordult a hívekhez a...
- A kormány várakozása szerint 10-15...
- Súlyosbítaná az ügyészség a volt...