Ha nem füstöl, akkor is díjköteles: az új jogszabály nem ismeri a tartalékkéményt
2013. november 06. szerda 17:36

Mohácson is sok otthon fűtését oldják meg hagyományos módon, ugyanakkor előfordul, hogy bizonyos átalakítások, felújítások miatt egy-egy működőképes kémény már funkcióját vesztve áll a tetőn. A kéményseprői szolgáltatás díját azonban ilyenkor is fizetni kell. Dr. Kovács Mirellát a törvényi háttérről kérdeztük.
- Ez év elején egy teljesen új kéményseprő ipari törvény lépett hatályba, mely újraszabályozta a közszolgáltató kötelezettségeit és az eljárásrendet - magyarázza városunk jegyzője.
- A lakosság részére keserű pirula lehet, hogy megszűnt a tartalékkémény fogalma. Minden, ami kéménynek látszik, tehát nincs visszabontva vagy befalazva, így elvileg bármikor használható volna tüzelés céljára, az kéménynek tekintendő.
- Nem csak a tulajdonosnak kötelessége megvizsgáltatnia évente minden ilyen kéményt, de a közszolgáltatónak is ugyanúgy kötelező ellenőriznie azokat, sőt a kiszállás megtörténtéről jelentést kell írnia az ipartestület felé - fejti ki a törvényt Dr. Kovács Mirella.
- A díjak megnevezése is alaposan megváltozott az új jogszabállyal, viszont megmaradt az önkormányzat árhatósági jogköre. A Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás területét kivéve a szolgáltatás felelőse Pécs megyei jogú város.
- A kistérségben alkalmazott díjak 18-20 százalékkal alacsonyabbak, mint a Pécsett megállapítottak - hívja fel a figyelmet Mohács jegyzője az árak meghatározásával kapcsolatban.
Ha valaki úgy érzi, indokolatlanul fizettetnének vele, a jogszabály szerint a települési jegyzőhöz vagy a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz fordulhat észrevételével. Amennyiben működőképes, de használaton kívüli kéménnyel rendelkezik, akkor azonban arra kell számítania, hogy kérelmét - az új törvény értelmében - elutasítják.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

