Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi tanár, a Marek egykori igazgatója
2022. február 05. szombat 13:41

A mohácsi Dr. Marek József Mezőgazdasági Technikum gépészmérnök végzettségű tanára, majd több éven keresztül az intézmény egykori igazgatója életének 77. évében elhunyt - tudatta a szomorú hírt felesége, Pólya Éva.
A városban 1930-tól működött szakiskolában a mezőgazdasági ágazat különböző területein szakemberek ezrei, majd később közgazdaság tudományi ismeretekből is sokan szereztek képesítést a rendszerváltást követő évek elejéig.
A nagy múltú, neves intézményben Imre János igazgatósága idején indította el a Marek Napok eseménysorozatát a 80-as években, ami rövid időn belül Mohács kulturális életének színesítőjévé vált.
Az egy hetes, változatos és érdekes iskolai programok, tanulmányi-, zenei-, sport versenyek mellett a vendégként ide látogatott neves előadók sorában írók, humoristák, színészek fellépéseit a nagyközönség számára is meghirdették.
Imre János nyugdíjas éveiben a fővárosban élt.
Mohácsi temetéséről később intézkedik a családja.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

