Géparzenálra bukkantak a baranyai banda orgazdájánál

2021. április 29. csütörtök 16:21

Géparzenálra bukkantak a baranyai banda orgazdájánál

A nyomozók őrizetbe vették azt a 61 éves izményi férfit, aki lopásból származó munkagépeket és szerszámokat vásárolt egy szigetvári férfitól azért, hogy eladja azokat. 

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 32 éves szigetvári férfi ellen lopás és rongálás, egy 27 éves szigetvári férfi ellen lopás, egy 35 éves szintén szigetvári nő ellen pedig bűnpártolás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2021. március 15-én este láncfűrészeket, fűkaszákat és egy ágvágót tulajdonított el egy szigetvári telephely konténeréből, majd azokat elrejtették a helyszín közelében. Másnap egy kisbusszal - amelyet a 35 éves nő vezetett - visszamentek értük, majd eladták azokat.

A két férfit azzal is gyanúsítják a rendőrök, hogy március 28-án este egy pécsi építkezésen is feltörték a konténereket, majd azokból szerszámgépeket tulajdonítottak el. A 32 éves férfit kihallgatása után őrizetbe vették a nyomozók, majd kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság április 1-jén elrendelt.

A Szigetvári Rendőrkapitányság nyomozói a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével április 28-án reggel a lakásán fogták el azt a 61 éves izményi férfit, aki szintén összefüggésbe hozható az említett bűncselekményekkel. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták.

A rendőrök azzal gyanúsítják, hogy a 32 éves szigetvári férfival régebb óta folytat üzletszerű tevékenységet, amely során bűncselekményekből származó dolgokat vásárol tőle, majd értékesíti azokat. A férfi leadta a rendelést, hogy milyen eszközöket vásárolna, majd a 32 éves társa ellopta, és eladta neki. Így jutott hozzá többek között a konténerekből eltulajdonított gépekhez is, de döngölőt, bontókalapácsot és hidraulikus bontófejet is vásárolt a 32 éves férfitól. A bűncselekményekkel összesen több mint 5 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

A 61 éves férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a nyomozók közel száz munkagépet, szerszámot találtak és foglaltak le, amelyek a gyanú szerint bűncselekményből származnak.

A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Ellene pénzmosás elkövetése miatt nyomoznak a szigetvári rendőrök.

Forrás: BMRFK