Gazdanapok Szentlőrincen: jövő péntektől három napon át ismét szabad a vásár
2016. augusztus 05. péntek 11:50

Az előjelek és a szervezők várakozása szerint minden szempontból kiemelkedően sikeres lehet az augusztus 12-én kezdődő Szentlőrinci Gazdanapok. A 23. alkalommal sorra kerülő kiállításra és vásárra minden korábbinál több kiállítót várnak, határainkon túlról is, s a látogatók száma is rekordot dönthet. A szakmai programok, bemutatók mellett a családok számára egész napos, kellemes és tartalmas kikapcsolódást is kínálnak, hangzott el szerdán a Szentlőrincen tartott sajtótájékoztatón.
- Húszezer négyzetméteres füves kiállítási területen, 1100 négyzetméteren hőszigetelt, fedett pavilonokban, valamint további ezer négyzetméteren könnyűszerkezetes pavilonokban, és rendezvénysátorokban várjuk a látogatókat a jövő pénteken kezdődő Szentlőrinci Gazdanapokon - fogalmazott Pohl Marietta, a seregszemlét szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) vezetője.
Hozzátette, eddig minden korábbinál több, 382 regisztrált kiállító jelezte részvételét, s még a már lejárt határidőt követően is érkeznek hozzájuk megkeresések.
Mindez azt jelenti, hogy minden korábbinál nagyobb számban lesznek jelen kiállítók a Szentlőrinci Gazdanapokon, ahova augusztus 12-14-e között több mint húszezer látogatót várnak.
Újdonság, hogy idén először valóban nemzetközi lesz a vásár, Ausztriából, Németországból, Horvátországból és Erdélyből is érkeznek kiállítók.
A részleteket illetően Pohl Marietta kifejtette, idén csaknem hatvan cég mutatja be a különféle erő- és munkagépeit, ezek egy része szántóföldi bemutatón, élesben is látható lesz, ami az idei vásár egyik újdonsága.
A kiállításon a helyi termékeket, élelmiszereket is fókuszba állítják, hozzávetőlegesen ötven standon mutatkoznak be helyi termelők, akiknek a termékei természetesen helyben meg is vásárolhatók.
Vágtáznak is
Az előfutamon egyébként legfeljebb 12 versenyző indulhat, akik közül négyen juthatnak el a szeptember negyedikén esedékes Nemzeti Vágtára.
A korábbi esztendőkben nagyon népszerűnek bizonyult őshonos állatokat bemutató udvarban idén is lesz szürke marha, parlagi szamár, bivaly, őshonos juh és baromfi, valamint hidegvérű lovakat is láthatunk.
Idén a Baranya udvar is új formát kap, a megyei értéktárba bekerült programok is szerepelnek benne.
A látogatók körében ugyancsak nagyon kedveltnek számító kisállat-kiállításon díszbaromfi, vízi szárnyas- és nyúltenyésztők, galambászok is bemutatkoznak.
A kézműves vásárban minőségi kínálattal találkozhatnak majd az érdeklődők, csakúgy, mint a gasztronómia területén.
Pohl Marietta kiemelte, a gazdanapok jövő pénteki nyitányán sorra kerülő, A helyi termék a vidék jövője elnevezésű szakmai konferencián neves előd előadók, az agrárpolitika jeles képviselői tartanak előadásokat.
A részletes program a www.bmvk-gazdanapok.hu weboldalon tekinthető meg.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...