Fészáz esztendeje működik Mohácson a Park utcában az óvoda
2022. június 19. vasárnap 10:29

A napokban ünnepelte a mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda fennállásának 50. évfordulóját.
- A múlt szolgáltatja az alapot a tervezhető jövőnek - emelte ki köszöntőjében Fledrich Gabriella tagóvoda-vezető.
A Park utcai óvoda immár 50 éve áll Mohács és környéke lakóinak szolgálatában.
Az intézményt 1972 októberében adták át. A körzetben lakó gyermekek növekvő létszáma több alkalommal tette szükségessé bővítést, átszervezést az évek folyamán, míg 2013-ban a Pécsi Egyházmegye vette át az óvoda működtetését.
A hitéleti vonulat szervesen beépült az óvoda nevelési tevékenységébe, az óvoda védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet lett. Az elmúlt 50 évben 1700 gyermek szülei választották ezt az óvodát.
Grátz Ádámné, a Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője hangsúlyozta, hogy a kerek ötven éves évforduló nem elsősorban - az egyébként tekintélyes - statisztikai számadatok miatt fontos, hanem az óvoda szerepe miatt, amelyet az ott élők, elsősorban a családok életében betöltött.
Büszkeségre ad okot, hogy folyamatosan magas az érdeklődés a szülők részéről az óvoda iránt, hiszen a családok legféltettebb kincsüket, cseperedő gyermeküket bízzák az óvoda munkatársaira.
Az óvoda udvarán kezdődő ünnepség helyszínét az eleredő eső miatt ugyan az egyik csoportszobába kellett áttenni, ez azonban nem akadályozta meg a gyermekeket és óvónőket, hogy színes, vidám, magyar és német nyelvű műsorukkal méltó módon ünnepeljék meg az intézmény 50 éves fennállását.
Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Hegyi László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...
- Keresik Mohács karácsonyfáját, a Deák...
- Bezzeg Románia: megint csaknem...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- CBD olaj milyen betegségekre jó? –...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Rablás miatt csuktak le egy...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...

