Felújítják a Mohácsi Járásbíróság antik bútorzatát
2018. április 04. szerda 16:46

Negyedik alkalommal hirdette meg az Országos Bírósági Hivatal 2017 őszén, a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot, melynek támogatásával a bíróságok hozzájárulhatnak múltjuk és az elődök emlékeinek méltó megőrzéséhez.
A pályázat névadója saját korának - (1828-1905) - egyik legműveltebb jogásza, bíró, semmítőszéki bíró, majd királyi ítélőtáblai tanácselnök volt, jelentősen támogatta a hazai képző- és iparművészetet.
A beérkezett pályaművek - melyeket részben neves jogtörténészekből álló szakértő bíráló bizottság bírált el - történeti kutatást, konferencia és kiállítás szervezését, muzeális értékű, bírósági könyvek és berendezési tárgyak restaurálását célozták meg.
A tizenkét pályázó között a Pécsi Törvényszék az elnyert támogatás keretében, a Mohácsi Járásbíróság elnöki irodájában található, az 1920-as években, kézzel készült, antik bútorzatát újítja fel. A garnitúra, mely egy négyajtós szekrényből, íróasztalból, dohányzó asztalból, két karosszékből és egy kanapéból áll, a felújítást követően, méltó környezetet biztosítanak majd a járásbíróság elnöki irodájának.
A sikeres pályaműért járó emléklapot dr. Rendeki Ágnes a Pécsi Törvényszék elnöke
2018. február 12-én, Budapesten vetette át az Országos Bírósági Hivatal elnökétől.
A pályamű megvalósítására két és fél hónap áll rendelkezésre, a munkálatok előre láthatólag 2018. március közepén kezdődnek majd.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Fészáz esztendeje működik Mohácson a...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Továbbra is nagyon népszerű a...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...

