Felmondása megírására kényszerített három nő egy negyediket

2021. január 25. hétfő 18:30

Felmondása megírására kényszerített három nő egy negyediket

Három nő ellen vádat emeltek Zalában, mert addig nem engedték távozni egy kolléganőjüket, amíg meg nem írta a felmondását - tájékoztatta a vádiratról a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. 

 

 

Pirger Csaba közölte: a Zalában is tevékenykedő egyházi misszió zalaegerszegi irodájában tavaly szeptemberben 18-an vettek részt egy megbeszélésen, köztük a szervezet zalai vezetőnője és egy nagykanizsai házi gondozója, a sértett.

Szóváltás alakult ki köztük, és a vita odáig fajult, hogy a vezető közölte beosztottjával, nem akar a továbbiakban vele dolgozni, írja meg a felmondását.

A sértett azt mondta, majd másnap behozza, később pedig, hogy postán küldi el a felmondását, majd távozni akart. Kolléganői közül többen felkiáltottak, hogy ne engedjék ki, két adminisztrátor háttal az ajtó elé is állt, hogy megakadályozza távozását.

Az ajtóhoz lépett az ügyben elsőrendű vádlottként szereplő, házi gondozóként tevékenykedő nő is, és közölte vele, addig nem mehet ki, amíg az iratot el nem készíti. Megpróbálta elhúzni az ajtótól a sértettet, de ő kiszabadította a kezét a szorításból.

A sértett, miután úgy érezte, hogy hiábavaló az ellenállása, végül leírta, hogy kéri munkaviszonyának közös megegyezéses megszüntetését. Ezután már engedték eltávozni.

A bántalmazás következtében a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése, a bal karján véraláfutás keletkezett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség mindhárom nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette, egyikük ellen testi sértés vétsége miatt is vádat emelt - ismertette a szóvivő.

MTI