Felmentette a híveket a vasárnapi szentmise látogatása alól a pécsi megyéspüspök

2021. március 06. szombat 16:24

Felmentette a híveket a vasárnapi szentmise látogatása alól a pécsi megyéspüspök

Felföldi László megyéspüspök közlése szerint a Pécsi Egyházmegyében - a püspöki konferencia irányelvein túlmenően - az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus-járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, a mai naptól visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:  

 

 

1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be, a nyilvános istentiszteleteket továbbra is megtartjuk.

Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve az egyházi és állami járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.

2. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést jelen rendelkezéssel minden hívőnek visszavonásig megadom.

A jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal - a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával, elmélkedéssel - egyénileg vagy a családban. Külön tisztelettel kérem az édesapákat és édesanyákat, hogy vasárnap vagy hétköznapokon tartsanak külön családi imaórát szentírási részekkel, elmélkedéssel, közös imádsággal és közös beszélgetéssel egybekötve.

Bár a szentmisén való részvétel nem helyettesíthető, több helyen van online vagy televíziós miseközvetítés, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi és ünnepnapi szentmisén. A közvetítések rendjéről felületeinken folyamatosan tájékoztatást adunk.

3. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami és egyházi járványügyi előírásokat. Használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között; csak jól szellőző helységben vagy szabadtéren gyóntassunk.

4. A rendkívüli helyzetre való tekintettel - szintén visszavonásig, azonnali hatállyal - lehetővé teszem az általános feloldozás megadását a szokásos feltételekkel.

5. Csoportos zarándoklatok, imatalálkozók, körmenetek, lelkigyakorlatok, közösségi összejövetelek további rendelkezésig nem tarthatók.

6. A nagyheti és húsvéti szertartásokról később történik intézkedés.

Tevékeny és találékony lelkipásztori gondossággal figyeljünk egymásra, főleg segítségre szoruló, beteg és idős testvéreinkre.

Imádkozzunk továbbra is a Mindenható Istenhez a járvány elmúlásáért, és kérjük buzgón a Boldogságos Szűz Mária, Szent Péter apostol és Szent Mór püspök közbenjárását.

Forrás: Pécsi Egyházmegye