EP-választás: 2009-ben tarolt a Fidesz, Mohácson 65 százalékkal nyert
2014. május 06. kedd 08:42

2004 után 2009-ben is a Fidesz volt a győztese a magyarországi európai-parlamenti választásnak. A párt nagy fölénnyel nyert, Mohácson a voksok több mint hatvanöt százalékát szerezte meg.
Hat évvel ezelőtt 2004-es eredményét megfejelve, fölényesen nyerte meg Fidesz-KDNP pártszövetség a magyarországi EP-választást.
A voksok 63,64 százalékát tudhatták magukénak, ez tizennégy mandátumot jelentett. A MSZP megszégyenítő vereséget szenvedett, 18,18 százalékuk négy képviselői helyre volt elég. A Jobbik három mandátumot szerzett, a párt a voksok 13,64 százalékát szerezte meg 2009-ben.
A megyében és Mohácson is tarolt a Fidesz-KDNP. A községek többségében hetven százalék feletti eredményét ért el a pártszövetség, több faluban pedig a voksok több mint kilencven százalékát begyűjtötték. A Fidesz-KDNP az összes baranyai városban győzött 2009-ben.
Mohácson óriási volt a fölényük: 3 678-an szavaztak a pártszövetségre, ez 65,34 százalékot jelentett.
A szocialisták 15,31 százalékkal végeztek - 862-en szavaztak a pártra Mohácson. A Jobbik 644 voksot gyűjtött, ami 11,44 százaléknak felelt meg.
Képünkön: a Fidesz egyik 2009-es választási plakátja.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...

