„Enni adok - Enni kapok": Mohácson is segíthetjük élelmiszerekkel a rászorulókat
2016. március 27. vasárnap 10:41

A Jókai Mór utca 32. szám alatt már Mohácson is található Zöld láda, amiben az elesett embereknek szánt élelmiszerek helyezhetők el. Egy fél kenyérrel, egy konzervvel is segíthetünk.
Néhány esztendeje a Betegápoló Irgalmasrend pécsi házfőnöke. P. Morvay Imre, Pio atya indította el Pécsett az Ételláda-mozgalmat. A sok rászorulót látva gondolkodott el azon, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni. Több helyen látta, hogy reklámszatyorban ételt akasztanak a kerítésekre, így jött az ötlet, hogy eső- és hóálló ládát helyez az irgalmasrendi kórház kerítésére.
Kenyér majdnem mindig kerül bele, ünnepek idején süteményt, más finomságokat is tesznek az ételládába az emberek.
Azóta több magyarországi településen követték a példát, s most már Mohácson is van ételláda a Jókai utca 32. szám alatt, a Menedékvár Alapítvány falán felszerelve. Így már nemcsak karácsonykor és húsvétkor, hanem az év bármelyik napján segíthetünk a rászorulóknak.
Munkanapokon bárki elhelyezheti adományát - akár egy konzervet, akár egy kiflit -, a ládából pedig kulturált körülmények között vehetik ki, vihetik el a nehéz sorsú emberek.
Az adományozás lehetőségéről további információkat a 06-20-47-42-962-es telefonszámon lehet kérni, illetve személyesen a Jókai Mór utca 32-ben.
Képünkön: (archív) a pécsi ételláda.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...

