Engesztelő imanapján fogadta a híveket a mohácsi plébánia
2017. március 08. szerda 08:43

A mohácsi csata évfordulójának 491. évében az év második engesztelő imanapját tartotta a mohácsi plébánia.
Az egész napos szentségimádást követően a 18 órakor kezdődő szentmise meghívott vendége Polyák Imre érseki helynök, a hercegszántói kegyhely őre volt, aki prédikációjában az engesztelés lényegéről beszélt:
„Engesztelni annyit jelent, mint vigasztalni az emberek bűnei miatt szomorú és megbántott Istent, felhagyni az ő megbántásával, és igyekezni megfelelni az ő akaratának. Alacoque Szent Margitnak mondta Jézus: az emberek nagy hálátlansága sokkal jobban fáj, mint a szenvedés a keresztúton és a kereszten. A Szentháromság személyei vágynak a szeretetünkre. Engesztelni azt jelenti: viszontszeretjük Istent szeretetből fakadó tetteinkkel."
A vendég szónok párhuzamba állította a Jézus Szíve tiszteletet Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletével, amely gyakorlatok az engesztelés legkiválóbb formái. Megemlékezve a fatimai jelenés centenáriumáról, felidézte a portugáliai látnok gyermekeknek adott üzenetek lényegét, amelyek kapcsán ők is élethivatásuknak tekintették Isten engesztelését. Az érseki helynök kiemelte magyar szentjeink közül Szent Margitot mint az engesztelés nagy megvalósítóját, aki a szülei által tett felajánláshoz kapcsolta saját döntését, és nemzetünk legnagyobb engesztelőjévé vált.
A mohácsi hívek rendszeres látogatói a hercegszántói Mária-kegyhelynek, így örömmel fogadták és ismerősként köszönthették Polyák Imrét, aki a szentmise végén tájékoztatta a híveket a kegyhely idei programjáról, és meghívott mindenkit az engesztelés folytatására.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Rendhagyó látogatás a mohácsi...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- "Kicsit több szeretetet" kér a...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Kábítószert találtak egy mohácsi...
- Orbán Viktor: diadalt kell aratni a...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Teherkocsival ütközött egy autó...

