Emberkereskedelem miatt ítéltek el egy bandát Pécsett
2025. május 07. szerda 07:49

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt egy férfira jogerősen öt év, két nő társára két-két év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla kedden, amiért lányokat bírtak prostitúcióra 2019-től - közölte a táblabíróság az MTI-vel.
A Pécsi Ítélőtábla közleménye szerint elsőrendű vádlott férfi és a másodrendű vádlott nő 2018-tól éltek együtt, ez idő alatt pedig a nő önszántából prostitúciós tevékenységet végzett.
A férfi ennek érdekében hirdetéseket jelentetett meg internetes felületeken, biztosította az együttléteket az ügyfelekkel, szükség szerint pedig szállította is a nőt. A szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt a nő rendszerint átadta a férfinak.
A férfi 2019-ben egy másik nővel - az ügy harmadrendű vádlottjával - állapodott meg arról, hogy az - anyagi ellenszolgáltatás fejében - kiszolgáltatott élethelyzetben lévő, intézetben nevelt fiatal lányokat toboroz számára prostitúciós tevékenységre.
A fiatal lányokat a három vádlott együtt igyekezett rábírni, hogy áruba bocsássák testüket, végül két nagykorú esetében sikerrel jártak, míg két fiatalkorú nem tett eleget a kérésnek.
A nagykorú sértettekről a férfi szexuális tartalmú hirdetéseket jelentetett meg, majd a jelentkezőknek az általa biztosított helyszíneken a sértettek szexuális szolgáltatásokat nyújtottak, a kapott pénzt pedig át kellett adniuk a férfinak.
A férfi a lányoknak lakhatást biztosított, valamint megvásárolta részükre a szükséges élelmiszereket, ruházati cikkeket.
Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék emberkereskedelem és kényszermunka miatt az elsőrendű vádlottat hét, társaikat pedig ugyanezért, valamint kerítésért és kitartottságért három-három év fegyházra büntette.
A másodfokon eljáró táblabíróság a büntetéseket enyhítette, így a férfira öt, a két nőre két-két év fegyházbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Egymással vívtak roppant szoros...