Elsikkasztotta faluja pénzét egy képviselő az élettársával, a kommandósok mentek értük

2021. január 20. szerda 12:18

Elsikkasztotta faluja pénzét egy képviselő az élettársával, a kommandósok mentek értük

Egy férfit és egy nőt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy Siklósnagyfalu pénzéből sikkasztottak. 

 

 

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2021. január 19-én a kora reggeli órákban fogták el azt a férfit és társát, akik azzal gyanúsíthatók, hogy 2020 utolsó negyedévében önkormányzati pénzeket sikkasztottak el.

A rendőrök megállapították, hogy a 49 éves siklósnagyfalui férfi az önkormányzat képviselő-testületének tagjaként a párjával - egy 32 éves helyi nővel, aki szintén az önkormányzatnál dolgozik - az elsődleges adatok alapján közel 15 millió forinttal károsította meg a helyi önkormányzatot, illetve annak egy szövetkezetét. A pár a pénzzel sajátjaként rendelkezett, mindent elköltöttek.

A nyomozók a lakásukon, valamint az önkormányzat épületében is kutatást tartottak, amely során zömében iratokat, továbbá vagyonbiztosítás keretében járműveket, ékszereket és ingatlanokat foglaltak le. Azt is vizsgálják, hogy esetleg régebb óta dézsmálták-e a falu pénzét, mert úgy a kárérték a jelenleginek akár a sokszorosa is lehet.

A rendőrök a férfit és a nőt előállították a rendőr-főkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindketten beismerték tettüket. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Ellenük sikkasztás elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás: BMRFK