Élőben közvetített szomszédja tragédiáját egy baranyai férfi
2026. március 23. hétfő 14:40

A Siklósi Járási Ügyészség többek között segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki egy lakástűznél a segítségnyújtás helyett élő közvetítést osztott meg közösségi felületén.
A vádirat szerint a férfi egy baranyai faluban élt. 2025 januárjában a szomszédjának háza kigyulladt, melynek során a szobában tartózkodó sértett ruhája lángra kapott, a sértett alsó végtagjai megégtek.
Az égő helyiségből sikerült kimenekülnie, majd a lángra kapott ruházatát magáról eltávolította.
A házból kimenekült a sértett felesége és két gyermeke is, majd segítségért kiabáltak. A
helyszínre több szomszéd is érkezett, akik segítettek a tűz eloltásában.
A vádlott a tűz keletkezését követően rövid időn belül a helyszínre érkezett, ahol észlelte a tüzet és a sérült állapotát, azonban nem nyújtott semmilyen módon segítséget neki.
A mentők és a tűzoltók kiérkezéséig a megégett sérült többször összeesett, földre rogyott, illetve több alkalommal is megindult az égő ház irányába.
A helyszínen a sértett mellett tartózkodó vádlott azonban továbbra sem nyújtott segítséget a megsérült személynek.
A férfi a rendőrség, illetve a tűzoltóság kiérkezését követően is folytatta az élő közvetítést mobiltelefonján keresztül, amely során sérelmezte, hogy a beavatkozó járművek akadályozzák a felvétel készítését.
Amikor a mentők a helyszínre érkeztek, a mentőtiszt felszólította a mobiltelefonnal felvételt készítő személyeket, hogy a videózás helyett nyújtsanak segítséget, azonban a vádlott a közvetítést tovább folytatta, és a mentőtisztet sértegette.
A férfi folyamatos élő adásban közvetítette, amint a súlyos égési sérüléseket szenvedett, alsóneműre vetkőztetett sértettet a mentősök hordágyra fektetik, majd a mentőbe helyezik.
A férfi a hatóságok kiérkezéséig a tőle elvárható segítséget a sértett részére nem
nyújtotta, illetve az élő közvetítés során a sértett személyes adatait, képmását
jogosulatlanul kezelte, azt nyilvánosságra hozta.
Az ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása, illetve személyes adattal
visszaélés vétségével vádolja.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg,...
- Mohácsi híd: a lebutított változat...
- Tamburamuzsikától lesz hangos...
- Drámai döntés: felfüggesztik a...
- Akinek nincs vaj a fején, az se...
- Pávkovics Gábor a hídról: távolabb...
- Továbbra is zárva az M6-os Pécs felé...
- Zivatarok érhetik el Baranyát...
- Egyhetes rendőrségi razzia indul az...
- Hibázott az alvállalkozó,...

