Elkötött egy autót, majd melegítővel jutalmazta magát
2021. április 18. vasárnap 09:19

A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki engedély nélkül vitte el ismerőse autóját, majd pár nappal később egy nagyáruházból is fizetés nélkül távozott.
Jármű önkényes elvétele, valamint lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 14 éves fiú ellen - számolt be a police.hu oldal.
A megalapozott gyanú szerint a szigetvári fiú idén január 3-án délután átment a szomszédjához, majd onnan a szomszéd tudta és beleegyezése nélkül elvitte személygépkocsijának az indítókulcsát. Ezután a közelben leállított autóba ült, majd azzal elindult, azonban Szigetvár határában a földes úton a jármű a sárba ragadt, ahonnan nem tudott vele kijönni. A fiú visszament a szomszédhoz, és bevallotta, hogy mi történt.
A fiatalkorú pár nappal később az egyik szigetvári nagyáruházban járt, ahol a próbafülkébe bevitt magával egy szabadidő felsőt, valamint egy hozzá tartozó nadrágot. A fülkében eltávolította az áruvédelmi eszközt a ruhaneműkről, majd azokat felhúzta a saját ruhája alá, és fizetés nélkül távozott az áruházból.
Beazonosítását követően a rendőrök elfogták a fiút, majd előállították a rendőrkapitányságra. Az ellopott melegítőt a lakásán megtalálták, és lefoglalták. A fiatalkorút mindkét ügy kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során a bűncselekmények elkövetését elismerte - írja a police.hu oldal.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
EQM - police.hu - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Magyarország, szeretlek! A mohácsi...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Három település tűzoltói oltottak egy...

