Elkezdődött az autópálya építése Bóly és Ivándárda között, új kijáratot kap a régió a világra

2021. február 18. csütörtök 14:16

Elkezdődött az autópálya építése Bóly és Ivándárda között, új kijáratot kap a régió a világra

A napokban megjelentek a munkagépek, s ezzel hivatalosan is elkezdődött az M6-os autópálya újabb, Bóly és a horvát határ közötti szakaszának építése. Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint a beruházás a Mohács500 elnevezésű program első jelentős eleme, amelynek megvalósulásával a régió elzártsága megszűnik, a nemzetközi úthálózat részévé válik. A nemzeti oldal politikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy a sztrádaépítés Mohács logisztikai központtá válásához is nagy lépés, amit újabbak követnek majd, a már tervezés alatt álló, a Dunán átvezető autópályahíd és az új közforgalmú kikötő megépítése. 

 

 

Immár nem csak ígéret, s már nem is csak terv az M6-os autópálya meghosszabbítása Bólytól a horvát határig, a területen ugyanis elkezdődtek a földmunkák.

A kivitelező kiválasztást célzó közbeszerzés nyertese, a STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma az Unitef-83 és a Főmterv tervei alapján építi meg a mintegy 20 kilométeres szakaszt Bóly és Ivándárda között.

Az M6-M60-as csomóponttól az országhatárig futó szakasz 2×2 sávos gyorsforgalmi lesz, fizikai elválasztással.

Az autópálya három külön szintű csomóponttal, Nagynyárádnál egy komplex pihenőhellyel, két híddal épül meg.

Az egyik híd igen látványosnak ígérkezik, mivel egy vasútvonalat kell átívelnie, a tervek szerint 67 méter hosszban.

A beruházás részeként Ivándárdánál egy ellenőrzőhely is épül két hídmérleggel, két tengelyterhelés-mérővel, valamint két tengelysúlymérő épülettel és parkolókkal.

Az 57-es főút és az 56113-as mellékút kereszteződésénél üzemmérnökségi telepet alakítanak ki, a létesítményben többek közt irodaépület, hídmérleg, üzemanyagtöltő-állomás is helyet kap.

A beruházás teljes költségei megközelítik a 89 milliárd forintot. 

Az építkezésnek természetesen csak akkor van értelme, ha a horvátok is megépítik gyorsforgalmi útjukat Eszéktől a horvát határig, erről áprilisban Szijjártó Péter megegyezett horvát kollégájával, ennek alapján a projektnek legkésőbb 2023-ig el kell készülnie.

Noha egy rövid szakaszról van szó, a jelentősége mégis nagy, mivel általa megszűnik a Baranyát átszelő autópálya zsákutca jellege.

- Évtizedes, a sztráda tovább építéséért folytatott küzdelem zárult le a munkák megkezdésével most sikerrel - fogalmazott a mohácsi választókerület országgyűlési képviselője, Hargitai János. - A szakasz átadása után a szűkebb és tágabb értelemben vett régió a nemzetközi úthálózat részévé válik, autópályán lesznek megközelíthetők a horvát sztrádák.

Az M6-os és az M60as autópályák eddig nem vezettek piacok felé, az új szakasz megépítéséve, s később az M60 folytatásával nemcsak az Adria, hanem olyan nagy piacok, mint például a Balkán és Törökország is könnyebben elérhetővé válnak, nem beszélve Észak-Olaszországról és persze a trieszti magyar tengeri kikötőről.

A kereszténydemokrata politikus hozzátette, a Bóly és Ivándárda között vezető szakasz most kezdődött építése az első nagy eleme a Mohács500 elnevezésű programnak.

Leszögezte, annak révén a következő öt évben a város és a térség fejlődését évtizedekre meghatározó fejlesztések valósulnak meg, mint például a már tervezés alatt álló mohácsi autópályahíd és az új kereskedelmi kikötő, amelyek együttesen járulnak hozzá a város logisztikai központtá válásához.

 

M. B.