Elkezdődött a kopjafák és a szobrok helyreállítása a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen
2021. február 01. hétfő 14:35

A mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat legfontosabb helyszíne a Mohácsi Nemzeti Emlékhely lesz, ezért már időben el kell kezdeni a felkészülést, hogy méltóan emlékezzünk a csatában elhunytakra, közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.
A sírkertben található, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely egyik ismertetőjegyének számító, az 1976-os megnyitására elkészült 120 db fa sírjel és szobor állapota az elmúlt 40 évben az időjárás, valamint a kártevők miatt jelentősen leromlott, több közülük balesetveszélyessé vált.
Az idei évben megkezdődik a szobrok restaurálása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásának segítségével.
Az elmúlt héten 10 db szobor került kiemelésre, illetve további, a korábban kiemelt hárommal együtt, becsomagolásuk után elszállítják őket Budapestre, ahol elvégzik a restaurálási munkákat olyan szakemberek, akik Kő Pál, a szobrok alkotójának tanítványai, kollégái voltak.
A sírkertben két faépítmény javítási munkáit szintén elkezdjük, az egyik a harangláb, a másik a kereszt. 2021-ben a Miniszterelnökséghez benyújtott pályázatból a harangláb teljes körű felújítását tervezzük.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Baranyában dőlt meg az országos...

