Elillant a vakáció, bezárt a könyvtár nyári tábora - Minden bizonnyal lesz jövőre is
2017. szeptember 03. vasárnap 08:44

A vakációval véget ért a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár első nyári tábora is, amelyen több mint félszáz gyermek vett részt.
- November óta volt már játékos gyermekfelügyeletünk, így a szülők ismerték a szolgáltatásunkat. Az év során egyre többen érdeklődtek, a nyárra is tervezünk-e ehhez hasonlót - árulta el hírportálunknak Schmidt-Kovács Diána, a könyvtár vezetője.
A kéréseken felbuzdulva belevágtak és megszervezték a tábort, amit megtöltöttek programokkal, amelyek között természetesen kulturális témájúak is szerepeltek.
- A gyerekek többek között jártak a Kanizsai Dorottya Múzeumban, a Busóudvarban és a Kölkedi Fehér Gólya Múzeumban is. Lakatos László népi iparművésznek köszönhetően belekóstolhattak a fazekas mesterségbe.
A kézügyességre is nagy igényt fordítva kreatív foglalkozásokat is tartottak.
- Hári Erika segítségével rajztudásukat fejlesztették a táborozók. Csomor Rita a horgolás szépségeivel ismertette meg a gyerekeket, még a fiúk is leültek kedvenc focicsapatuk színeiből karkötőt csinálni. Bárácz Istvánné gyönyörű gyöngyfákat készített a kicsikkel, s egész nyárra hagyott a könyvtárban kellékeket.
A Mohácsi Rendőrkapitányság öt alkalommal látta vendégül a tábor lakóit, de lehetőséget biztosítottak azoknak is, akik nem vettek részt a könyvtár programjában.
Természetesen segítői is akadtak a könyvtár munkatársainak.
- Köszönet jár, és hálás vagyok az én ügyes segítőimnek, Gombár Katának, Unyi Zsófiának, Mikolás Dórának, Horváth Fanninak, Bencsik Editnek és Berthold Tamásnak. Nélkülük nem jöhetett volna létre a tábor, hiszen minden nap végtelen türelemmel, odafigyeléssel és remek pedagógiai érzékkel kezelték a gyermekeket - tette hozzá a könyvtár vezetője.
Képünkön a gyerekek éppen Hári Erika felügyelete alatt rajzolnak.
Dittrich Zsófia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Versenyben a pécsi középiskolákkal:...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...
- Orbán Berlinben az energiaár...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...

