Élettel telt meg a szombati Udvari(as) Napon a nyitás előtt álló Busóudvar környéke
2013. július 13. szombat 17:56

Remek figyelemfelhívónak bizonyult szombaton a Van1Hely Kulturális és Szabadidős Egyesület rendezvénye: a délelőttől estig zajló, változatos programokat több százan keresték fel, köztük szép számmal családok, kisebb-nagyobb gyerekekkel.
Már a felütés is remek volt: a többszörös díjnyertes MárkusZínház (nem tévedés: a kétfős, egy zenésszel is kiegészülő társulat valóban így írja a nevét) produkciója minden korosztály körében zajos sikert aratott. Ahogyan az általuk előadott, nemezbábokkal életre keltett mesejátékban égigérő volt a fa, a szájak is füligérők voltak, ha a Busóudvarban félkörben ülülő közönségen pillantottunk végig.
A darab végén és persze közben is számos kézműves tevékenységet próbálhattak ki kicsik és nagyok: volt itt bábkészítés, rajzolás papírra és lufira, ezen kívül alkalmi bőrdíszművesek is lehettünk értő segítők közreműködésével. A Van1Trükk Zsonglőrklub fiataljainak fellépése szintén megérdemelt tapsot aratott, miként Versendi Kovács József tamburásnövendékeinek muzsikája, valamint a Mohácsi Sokacok Olvasóköre gyermek- és ifjúsági tánccsoportjának bemutatója is.
Bár a meghívó szerint eredetileg a Šokadija zenélt volna még a rendezvényen, a Horváth Zoltán vezette tamburazenekar sajnos egyéb okok miatt kénytelen volt lemondani a fellépést, helyükre szerencsére beugrott az Orašje, amely ezúttal is remek hangulatot teremtett. A rajzolás és kézműveskedés során felhalmozódott energiát a kicsik a bejárat mellett felállított légvárban és gumiasztalon használhatták el. Természetesen nem hiányozhattak a Busójáráshoz közvetlenül kötődő játékok sem, amelyek - túl azon, hogy szórakoztatnak és fejlesztik a gyerekek ügyességét - változatos módon alapozhatják meg a felnövekvő generáció lokálpatriotizmusát.
- Egyesületünknek ez volt az utolsó úgy nevezett társadalmi akciója, amelyre a Busóudvar felépítéséhez, közelgő megnyitásához kapcsolódóan került sor - nyilatkozta hírportálunknak a helyszínen Németh Andrea, a Van1Hely Kulturális és Szabadidős Egyesület vezetője. Megtudtuk: közösségük külön szerződésben vállalta, hogy az építési terület bontási munkáitól a napokban lezajlott befejezésig átlagosan másfél havonta tart egy-egy önálló rendezvényt a kulturális intézmény akcióterületén.
- Az akcióterület nem azonos az építési területtel, hiszen a Busóudvarhoz kötődően szerveztünk programot például a Széchenyi téren és a moziban is - magyarázza Németh Andrea, hozzátéve: a cél e rendezvényekkel az volt, hogy a városban és elsősorban a környéken, a szomszédos utcákban élőkben tudatosítsák, hogy milyen létesítménnyel gazdagodik a város, milyen funkciókat is tölt majd be az Eötvös utcai épület. Fontos volt továbbá, hogy e párbeszéd keretében az érintettek megbarátkozzanak a Busóudvar létével, közelségével, s megértsék: Mohácsnak elemi érdeke, hogy egyedülálló kultúráját, s benne az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális öröksége részévé nyilvánított Busójárást sokszínűen mutassa meg az ideérkezőknek.
Akik ott voltak e programokon, tanúsíthatják: ennek sikere a Van1Hely Kulturális és Szabadidős Egyesületen a legkevésbé sem múlott.
Képünkön: Remek ötlet volt, hogy a bábosok a közönséget, a gyerekeket is bevonták a cselekménybe.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Egymásnak esett két szomszéd...
- Kedden tartja közmeghallgatását a...
- Partnerség: Mohács hetedik...