Életeket ment Mohácson és térségében a kórház hat speciális EKG készüléke

2016. december 08. csütörtök 16:37

Életeket ment Mohácson és térségében a kórház hat speciális EKG készüléke

Tíznél több ember életét mentették meg eddig a Mohácsi Kórház kardiológus szakorvosai azoknak, akik otthon használhatták az intézmény által rendelkezésükre bocsátott, távdiagnosztikai rendszerrel működő CARDY-EKG-t. Esetükben az időszakosan megjelentő szívpanaszok hátterét a szakrendelési vizsgálatok alkalmával nem lehetett diagnosztizálni. Azonban akik a ma még nem általánosan alkalmazott, speciális készüléket a normál életvitel mellett a nap bármely szakában a rosszullétet észlelve használták, felderíthetővé vált a betegség. 

- Kórházunk az elmúlt években úgy struktúrájában, mint eszközparkjában jelentősen fejlődött. Ehhez Mohács és térsége lakossága, a város önkormányzata az adományaival járult hozzá, amiért köszönet jár ezúttal is a segítőknek - említette dr. Csizmadia Csaba, főigazgató főorvos. - Beruházásainkkal megteremtettük a kórtermekben az ápoltak hotelszerű elhelyezését, többek között liftek létesítésével az intézmény egész területén az akadálymentes közlekedést, és nagy figyelmet fordítunk a legmodernebb vizsgálati eszközök beszerzésére, a korszerű kezelési módszerek alkalmazására is. Ennek része a már bizonyítottan is életek mentő CARDY-EKG - jegyezte meg a főigazgató.

A régióban a pécsi Szívcentrumon és a mentőautókon kívül egyedül a város és térsége egészségügyi centrumának van hat olyan CARDY-EKG készüléke, melyet a valamilyen szívműködési zavarra panaszkodó személynek akár egy hónapra is átadnak, hogy a rosszulléte jelentkezésekor készülhessen az EKG. A mért adatokat azonnal továbbítani tudja az ügyeletes szakorvoshoz, aki így akár két percen belül az érkező jeleket kiértékelve telefonon felveszi a kapcsolatot a beteggel és megteszi a szükséges intézkedéseket: amennyiben indokolt, azonnal behívja a kórházba, vagy időpontot megadva berendeli a szükséges gyógykezelésre.

- Kereken ötven ember használta most december elejéig a készüléket, illetve jelenleg is öt személynél van „szolgálatban". Átlag kettő-négy hétre adjuk át, ennyi idő alatt rendszerint kiderül, ha valóban a szívműködéssel összefüggő a panasz, s amennyiben a rosszullét alkalmával ez nem igazolható, akkor más irányú kivizsgálást javasolunk - informálta hírportálunkat dr. Szigeti József, a Mohácsi Kórház kardiológiai osztálya osztályvezető főorvosa.

Magáról a készülékről elmondta, hogy annak használata roppant egyszerű, a legminimálisabb műszaki ismereten kívül - ami nem több egy telefon használatánál - már csupán térerő kell ahhoz, hogy szükség esetén a kellő instrukciót a beteg megkapja.

- Eddig az ötven személy húsz százaléka otthonában diagnosztizálta a műszer a szívműködés rendellenességét, azoknál, akiknél a szakrendelésen történt megjelenésekor nem volt igazolható például a ritmuszavar. Az életmentést elősegítő eszköz hasznosságát igazolja ez a magas találati arány. Amúgy esetenként, bizonyos élethelyzetben mindenkinél előfordul rendellenes szívműködés, de ez nem jelenti azt, hogy ellátásra szorul a páciens, míg a lakosság mintegy négyötödénél szükséges a gyógykezelés. A CARDY-EKG minden esetben továbbítja a használatakor készült adatokat, sőt, kóros elváltozást mérve külön is jelzi a gép úgy a panaszosnak, mint a szakorvosnak, hogy van további teendő - hangsúlyozta a főorvos.

Megelőzhető vele a szélütés

Hazánkban minden korosztályt érintve évente 40 ezernél több ember kap érelzáródás következtében stroke-ot és e betegségben 18 ezren halnak meg. A CARDY-EKG segítségével időben felismert szívritmus-zavar, a pitvarfibrilláció kezelése megelőzheti az agyi katasztrófához vezető érelzáródást, azaz a szélütést, ami a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések után a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon.

Képünkön: dr. Szigeti József kardiológus főorvos a CARDY-EKG egyszerű használatát ismerteti.

 

 

 

 

B. M.