Együtt ünnepeltek a rendőrök, a tűzoltók és a mentők

2022. április 28. csütörtök 13:52

Együtt ünnepeltek a rendőrök, a tűzoltók és a mentők

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és az Országos Mentőszolgálat Dél-dunántúli Regionális Mentőszervezettel az idei évben immár VII. alkalommal ünnepelte közösen Szent György, Szent Flórián és Szent Kamill napját. Idén elsőként csatlakozott a közös ünnepléshez az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága is, mint a rendőrség új szervezeti eleme. 

 

 

Az ünnepségen dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Mácsai Antal tűzoltó ezredes, igazgató és Dr. Buda Péter az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az együttműködő társszervek vezetőinek köszönetképpen emlékplakettet adott át az elmúlt időszak közös munkájáért.

Az ünnepségen előbb felolvasták azoknak, a megyében szolgálatot teljesítő tűzoltóknak a nevét, akik a Tűzoltók napja alkalmából igazgatói elismerésben részesülnek, majd Bánhegyi Roland tűzoltó őrnagy, a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetője átvette a parancsnoki kinevezését. Mácsai Antal tűzoltó ezredes, igazgató elismerést adott át:

Agyaki Mónikának, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata régióvezetőjének,
Ulmer Évának, a Pécsi Környezetvédelmi Kft. ügyvezetőjének,
Prof. dr. Betlehem Józsefnek, a Pécsi Tudományegyetem általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettesének és Rudolf Péternek, a Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgatójának.

Az ünnepségen a Készenléti Rendőrség Zenekara szórakoztatta műsorával a közönséget.

Forrás: Katasztrófavédelem